`

Kárpát-medencei Falugazdász Program indul a Földművelésügyi Minisztérium gondozásában. A falugazdászok munkájukkal támogatják a szülőföldön való érvényesülést.


A Földművelésügyi Minisztérium kiemelten fontosnak tartja az anyaországi és a külhoni magyar gazdák közötti együttműködés támogatását, a kapcsolatépítést és a tudástranszfert – jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a VI. Kárpát-medencei Összefogás Fórumon, amelyen húsz külhoni civil szervezettel írt alá megállapodást a Kárpát-medencei Falugazdász Programról. Ezt a tárca 2018-tól indítja el, 420,88 millió forint támogatással.

A program keretében foglalkoztatott 107 falugazdász-szakember hiánypótló tevékenységével számos területen nyújt segítséget a külhoni magyar gazdáknak. A gazdálkodók támogatásukkal szerezhetnek információt az aktuális szakmai találkozókról, a legújabb, a mezőgazdaságot érintő technológiai fejlesztésekről, vagy a hazai, valamint EU-s pályázati lehetőségekről. A falugazdászok munkájukkal támogatják a szülőföldön való érvényesülést, a vállalkozások megerősödését, továbbá az agrárium nyújtotta munkalehetőségek vonzóbbá tételét a határon túli fiatalok körében. A program mind szakmai, mind pénzügyi szempontból illeszkedik az elmúlt években több tíz milliárd forint keretösszeggel elindított és legnagyobb részben agrártémájú pályázati témákat felölelő külhoni térség- és gazdaságfejlesztési programokhoz, amelyek anyaországi, míg a falugazdászok tevékenysége az adott ország forrásaiból, azok eredményes kihasználásával segítik a magyar agrárvállalkozásokat.

A szaktárca vezetője beszédében arra is emlékeztetett, hogy a jövő érdekében ki kell aknázni a Kárpát-medence agrárgazdaságában rejlő összes potenciált, hogy kialakulhasson egy egységes gazdálkodási tér azon magyar közösségek főszereplésével, amelyek felismerték az együttműködés adta lehetőségeket.

 


Rangos fórum

A Földművelésügyi Minisztérium immáron hatodik alkalommal szervezte meg a Kárpát-medencei Összefogás Fórumot, amely mára a térség legrangosabb gazdatalálkozójává nőtte ki magát. Az esemény megrendezésével a szaktárca a kapcsolatrendszerébe tartozó több, mint 50 külhoni magyar gazdaszervezet mintegy 50.000 fős tagságát nagyságrendekkel meghaladó mértékben, immáron lehetőséget biztosít a teljes külhoni agrártársadalomnak, hogy új üzleti kapcsolatokat, barátságokat alakítsanak ki az egy nemzetben való gondolkodás jegyében bárhonnét is érkezzenek a Kárpát-medencéből.


 


(FM Sajtóiroda)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám