`

Az előző negyedévhez képest közel dupla annyi vállalkozás talált a cég számára vonzó pályázati kiírást, és növekedett a benyújtott pályázatok aránya is. Jelenleg tízből négy kkv véli reálisnak, hogy uniós forráshoz juthat – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi adataiból.


A hazai vállalkozások egy évre előremutató várakozásait jelző K&H kkv bizalmi index eredménye szerint kifejezetten pozitívak a cégek az uniós forrásokkal kapcsolatban.
– Jelentősen megnőtt az érdeklődés a cégek részéről a pályázatok iránt. Ezt mutatja, hogy az elmúlt negyedévhez képest közel dupla annyi kkv találkozott mostanában olyan kiírással, amely érdekelheti a céget (28 százalék), és növekedett az egy vállalkozásra eső benyújtott pályázatok aránya is. A kkv-k átlagosan 1,7 pályázatot nyújtottak be cégenként az elmúlt egy évben, szemben a korábban jellemző 1,4 értékhez képest – részletezte az eredményeket Kovács Viktor Zoltán, a K&H Bank kkv-marketing főosztályának vezetője.

A pályázati források elnyeréséről is pozitívan vélekednek a cégek.
– Jelenleg tízből négy vállalkozás gondolja úgy, hogy uniós támogatáshoz juthat, ami jelentős előrelépés az előző negyedévhez képest, amikor tízből csupán három vállalkozás nyilatkozott így. Mindez minden bizonnyal annak köszönhető, hogy idén élénken beindultak a pályázati kiírások – mondta el a szakember.

Ha a különböző ágazatokat nézzük, viszonylag egységes kép rajzolódik ki az uniós pályázati esélyeket illetően. Továbbra is az agrárcégek tartják a legvalószínűbbnek, hogy uniós támogatáshoz jussanak (58 százalék), de jelentős javulás figyelhető meg a kereskedelmi és a szolgáltató cégeknél is.
– Az uniós pályázatok meghatározó részévé váltak a vállalkozások életének, beruházásainak, mivel sok cég az EU-s pályázati forrásoktól teszi függővé fejlesztéseit. Ezért is bír kiemelt jelentőséggel, hogy az előző ciklus 14 százaléka helyett, a jelenlegi, 2020-ig tartó költségvetési periódusban nagy valószínűséggel a források 60 százaléka juthat gazdaságfejlesztésre. Ez nagymértékben hozzájárulhat a hazai vállalkozások versenyképességük növeléséhez – mondta el Kovács Viktor Zoltán.

 


(K&H Bank)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám