`

A tíz operatív programra eső 8921 milliárd forintnyi európai uniós forrás teljes egészét meghirdette a március 31-i határidőig a kormány, ezt kiegészítve állami forrásból további 307 milliárd forint értékben jelent meg pályázat a 2014–2020-as támogatási ciklusban.


Feszes határidőt szabott magának a magyar fejlesztéspolitikai rendszer azzal, hogy vállalta: a 2014–2020-as európai uniós ciklushoz kötődő 8921 milliárd forintnyi kerethez kapcsolódó összes pályázatot meghirdeti március 31-ig. A Világgazdaságnak kiadott, a Miniszterelnökségtől származó részletes adatokból azonban kiderült, a törekvés nem volt hiábavaló, múlt hét péntekig valóban valamennyi felhívás nyilvánosságra került. A dömping eredményeként a 8921 helyett 9228 milliárd forintnyi EU-s pályázat válik elérhetővé, a tagországi túlvállalás nyomán ugyanis az uniós támogatást 307 milliárdnyi állami forrás is kiegészíti. (A szintén határidőig meghirdetett vidékfejlesztési pályázatok itt megtekinthetőek.)

Fontos tudnivaló: ez nem jelenti azt, hogy az érintett felhívásokra kivétel nélkül be lehet adni a pályázatot április első felében, bőven akadnak olyanok, amelyeknél három hónap vagy fél év múlva, esetleg az év végétől lehet benyújtani a kérelmet.

A következő részeredményt 2018 tavaszáig kell elérnie a rendszernek azzal, hogy a meghirdetett pályázatok mindegyikén győztest is hirdetnek. A kormány ígérete szerint a 2007–2013-as uniós ciklussal szemben 2014 és 2020 között az összes forrás nem 16, hanem 60 százaléka kerül a cégekhez, azaz jut közvetlenül a gazdaságba. Ezen a téren azonban van hová előrelépni, a kritikusok szerint még azokon a területeken is csak 30-40 százalékban jutnak el a források a cégekhez, ahol a teljes összegnek a versenyszférában lenne a helye. A szakértők úgy látják, a feldolgozóipari kapacitás bővítése, a képzési támogatás és a kombinált hiteltermékek tehetik versenyképesebbé a magyar kis- és középvállalkozásokat, nem pedig az, ha a piaci szereplők helyett a közszférában marad az uniós pénz.

Tekintve, hogy a magyar kormány előzetesen több mint 34 milliárd eurónyi támogatásról állapodott meg az Európai Bizottsággal, a hozzá szükséges önerővel együtt ez a forrás 12 ezermilliárd forintos fejlesztést jelenthet hazánknak az évtized végéig. Amennyiben a 60 százalékos ígéret is megállná a helyét, több mint 7000 milliárd forintnyi beruházást, projektet, fejlesztést valósíthatna meg a kkv-szektor. A GINOP 2499 milliárd forintos kerete leginkább az, amelybe a piaci szereplők kapaszkodhatnak, a kiegészítő állami forrásokkal 2558 milliárd forint pályázható meg. A program kiemelt célja a kkv-k versenyképességének javítása, a kutatás és fejlesztés támogatása, illetve az infokommunikáció fejlesztése.

 


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám