`

A korábbi uniós agrártámogatásokra nem fejlesztési forrásként tekintett a jogosultak egy része Lázár János szerint. A miniszter azt is közölte, hogy a tervek szerint ebben az évben minimum 2200 milliárd forint uniós forrást fizetnek ki.

 

Az idén két nagy feladat áll az ország előtt az uniós források felhasználása területén, el kell végezni az előző fejlesztési időszak pénzügyi zárását, és lépéseket kell tenni az új lehetőségek felhasználása érdekében – mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az érdekképviseletekkel az uniós forrásokról folytatott egyeztetésen hétfőn, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarában. A miniszter hangsúlyozta: a 2014-2020-as időszak keretére 2017. március 31-éig minden uniós pályázatot kiírnak, a döntési mechanizmusok átláthatóbbak lettek, így a tervek szerint 2017. december 31-éig a meghirdetett forrásokat szerződésekkel lekötik. A tervek szerint ebben az évben minimum 2200 milliárd forint uniós forrást fizetnek ki, de ez akár elérheti a 2700-2800 milliárd forintot is.


A miniszter arról is tájékoztatást adott, hogy megbízták a KPMG tanácsadó céget azzal, hogy dolgozza fel a 2007-2013-as időszak tanulságait, így a rendelkezésre álló források hasznosulását. Példaként említette a Lázár János, hogy ebben az időszakban 3800 milliárd forint került a mezőgazdaságba földalapú támogatás és vidékfejlesztési támogatás révén, ami végül alapvetően jövedelempótló funkciót töltött be fejlesztés helyett.
A miniszter szerint vége van annak az időszaknak, amikor a magyar gazdaság csak olcsó munkaerővel, alacsony technológia mellett képes teljesíteni. Mint mondta, ha nincs technológiai fejlesztés, innováció, technológia trendváltás, akkor magyar gazdaságnak 2020 után komoly versenyképességi nehézségekkel kell szembenéznie.

 


(MTI)

 


Van csúszás vagy nincs csúszás?

Miért állnak az uniós és nemzeti támogatási kifizetések? – tette fel a kérdést Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterhez a parlamentben hétfőn Gőgös Zoltán képviselő. Érvelése szerint az elmúlt időszakban többen is megkeresték azzal, hogy nem kapják meg a pénzt, holott a korábbi években februárban már átutalták az összeget.
– Nagyon hiányzik ez a forrás, sok cég felszámolás közeli helyzetbe is kerülhet, mert a támogatásokból fizetnék az adósságokat, és a tavaszi munkákat is ezekből finanszírozzák – tette hozzá.
Kis Miklós Zsolt, a Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára a képviselőnek adott válaszában úgy fogalmazott: nem merné állítani, hogy a kifizetésekkel baj van, mert 2017 januárja helyett már tavaly novemberben és december kifizették a jelentős részét, és a héten is voltak már utalások. A kárenyhítéseket is korábban fel tudták dolgozni, amelynek összegét így március helyett már februárban át tudják utalni a gazdáknak.
Mint ismert, idén január elsejétől a kormány megszüntette a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalt (MVH). A kifizető ügynökségi feladatokat a Magyar Államkincstár (MÁK) vette át. (MTI)


Tájékoztató egyénifolyószámla-adatok

A személyes pénzügyi adatok részletesebb megjelenítését segítő fejlesztés eredményeképpen ezentúl az adott kérelmező felé teljesített összes pénzmozgás megtekinthető a Magyar Államkincstár „Mezőgazdaság és vidékfejlesztés” weboldalán. Ügyfélkapus bejelentkezést követően, az ügyfél-tájékoztatási rendszerben az újonnan kialakított „Folyószámla adatok” fülön minden kedvezményezett több évre visszamenőleg lekérdezheti az összes részére megtörtént kifizetést, nyomon követheti az egyes kérelmekre megítélt támogatást és az esetleges tartozások kiegyenlítése után ténylegesen kifizetett összegeket is. A felületen megjelenő adatok kizárólag tájékoztató jellegűek, az egyes döntések – amelyek azonosítója szintén szerepel ezen a felületen - tartalmazzák a hivatalosnak tekinthető információkat. (MÁK)


 

 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám