`

Bár várhatóan 2050-ben is képesek leszünk globális szinten elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszert termelni, átfogó és fenntartható átalakításokra van szükség az agrárgazdaságban. Az OTP Agrár szakértői e kihívások sokrétűségét elemezték.


A világ népessége az előrejelzések alapján 2050-re 9 milliárd fő fölé emelkedhet és az életszínvonal javulása miatt az egy főre jutó kalóriabevitel is mintegy 20 százalékkal nőhet, aminek következtében a világ élelmiszerigényének bővülése az elkövetkező 30 évben meg fogja haladni az 50 százalékot. Eközben új megoldásokért kiált a gyorsuló klímaváltozás, a termőföld- és a vízkészlet csökkenése, a biotechnológia térnyerése, az élelmiszerbiztonság fenntartása, illetve a mezőgazdálkodásra alapozott energiahordozók terjedésének igénye is.

A népesség növekedése mellett – részben az urbanizáció hatására – várhatóan a fogyasztási szokások is átalakulnak. A World Resources Institute előrejelzése szerint 2010-hez képest 2050-re a hús- és tejtermékek iránti igény 68 százalékkal fog nőni, a kérődző állatok húsa iránti pedig 88 százalékkal. Indiától Dél-Afrikán át Brazíliáig egyre többen engedhetik majd meg maguknak, hogy rendszeresen húst, sajtot, és tejterméket fogyasszanak, így várhatóan egyre több takarmányra lesz szükség, tehát a földhasználat szerkezete is átalakul.

Bár több kutató úgy látja, hogy a vöröshúsok és a cukor globális átlagfogyasztásának felére csökkentése, valamint a gyümölcsök, zöldségek, hüvelyesek és magvak fogyasztásának megkétszerezése jelentheti a kulcsot a fenntartható élelmezéshez, naivság lenne abban reménykedni, hogy az egész világ alkalmazkodni fog az ideális étrendhez, aminek egyik legfőbb oka az élelmiszerekhez való egyenlőtlen hozzáférés.

Fontos megemlíteni, hogy új lehetőségeket és új kihívásokat is jelent az élelmiszergazdaságban a biotechnológia alkalmazása, amely nem egyenlő a genetikai módosítással, hiszen a hagyományos és a legmodernebb technológiák széles skáláját foglalja magába. Kétségtelen azonban, hogy az érintett termékek közül a genetikailag módosított növények vannak a fókuszban, melyektől sokan ódzkodnak. Az OTP Agrár szakértőinek véleménye szerint tiszteletben kell tartani ezt az óvatosságot, de törekedni kell arra, hogy mind a közvélemény, mind a politikusok ismerjék meg a nemesítési módszerek tökéletesedésének folyamatát és a legújabb eljárásokat.

Az elmúlt harminc évben a világ élelmiszer kibocsátása évenkénti átlagban 0,2-0,3 százalékkal növekedett gyorsabban, mint népessége és ez a tendencia fenntartható, ám élni kell hozzá az innovációkban rejlő lehetőségekkel, az új technológiák adta előnyökkel, és a tudomány eredményeinek adaptálásával.

Az emberiség globális szinten tehát képes lehet 2050-ben is elegendő mennyiségű és minőségű élelmiszert termelni, de átfogó és fenntartható átalakításokra van szükség, a természeti erőforrások szűkösségéből, a vízkészletek csökkenéséből és az éghajlatváltozásból adódó negatív hatások mérséklésére. Az említettek mellett az is kihívást fog jelenteni, hogy a környezetvédelmi és fenntarthatósági követelményeknek való megfelelést olcsón tudja-e megoldani az agrárgazdaság. Ha nem így alakul, az annyira megemeli a termelés költségeit és az árakat, hogy a szegényebb országok és társadalmi rétegek hozzáférése az élelemhez ismét nehezebbé válhat.

A részletes elemzés itt olvasható.


(forrás: OTP Agrár)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám