`

Továbbra sem csillapodik a mezőgazdasági vállalkozások beruházási láza, ezt jelzik a Központi Statisztikai Hivatal friss adatai is. Eszerint az év második negyedében mintegy 15,3 százalékkal nőtt az agrárberuházások mértéke – írta a Magyar Nemzet.


Bár az ágazat fejlesztéseit nagyban segítik az elérhető európai uniós források, a legtöbb vállalkozás hitelt is igénybe vesz elképzeléseinek megvalósításához. Az elmúlt években dinamikusan bővült az ágazat hitelállománya, a folyószámla és forgóeszköz típusú kölcsönök mellett pedig legnagyobb arányban a beruházási hitelek ugrottak meg. A NAIK Agrárgazdasági Kutató Intézet jelentése szerint az agrár-élelmiszergazdaság hitelállománya az idei első fél év végén 1186 milliárd forintot tett ki, aminek több mint a felét piaci alapon vették fel a vállalkozások. A fennmaradó hányadot valamilyen kedvezményes konstrukció keretében igényelték az érintett gazdaságok.

Az ágazat valamennyi szegmensében nőtt az érdeklődés a banki finanszírozás iránt. A mezőgazdaságban tevékenykedő egyéni gazdaságok hitelállománya mintegy öt százalékkal 322,8 milliárd forintra, az élelmiszeriparban működőké csaknem 18 százalékkal 4,5 milliárd forintra nőtt az év második negyedében. A kisebb gazdaságok közül a szántóföldi növénytermesztők vették fel a legtöbb új hitelt, de az állattenyésztéssel foglalkozó gazdák és a feldolgozással foglalkozó egyéni vállalkozók és őstermelők is kivették a részüket az új kölcsönök igényléséből.

Az Agrárminisztérium adatgyűjtése szerint a mezőgazdasági társas vállalkozások hitelállománya is jelentősen bővült. Az újonnan folyósított összeg az előző évekhez képest a kétszeresére nőtt, ami elsősorban az állattenyésztéssel foglalkozó gazdaságok aktivitásának köszönhető. Az ágazatban korábban kihelyezett évi 11,7 milliárd forint helyett 41,8 milliárd forintnyi új hitelt igényeltek a cégek. A legtöbb kölcsönt a baromfitenyésztőknek folyósították, de a szarvasmarhatartók is éltek a kedvező kamatkörnyezet adta lehetőségekkel. Az élelmiszeripari vállalatok hitelállománya 67,2 milliárd forinttal nőtt az előző évhez viszonyítva, így meghaladta az 507 milliárd forintot. A cégek a legtöbb esetben valamilyen fejlesztést finanszíroztak a felvett kölcsönből, ugyanis a beruházási célú kölcsönök az egy évvel korábbival összevetve több mint 20 százalékkal, 202,2 milliárd forintra nőttek. A hitelek legnagyobb része továbbra is a húsfeldolgozással foglalkozó cégekhez került. A legaktívabbak itt is a baromfiágazat szereplői voltak, a feldolgozók az előző évhez képest több mint hatmilliárd forintnyi új hitelt vettek fel.


(forrás: Magyar Nemzet)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám