`

Az Agrárminisztérium, az Iskolakertekért Alapítvány, a Váci Egyházmegyei Karitász és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara saját iskolakert kezdeményezéseik összehangolásaként országos iskolakert-fejlesztési programot indítanak januárban, melynek keretében új iskolakerteket hoznak létre, illetve a meglévőket fejlesztik az ország egész területén.


A program legfontosabb célja a szemléletformálás, mivel a jövő környezeti kihívásaival csak felkészülten, környezettudatos hozzáállással lehet szembenézni. A négy szervezet egyetért abban, hogy a jövő nemzedékeinek környezettudatosságát fejleszteni kell, hiszen enélkül nem létezhet élhető jövő és részt vesznek a fiatalok környezeti nevelésében, melynek egyik legkézenfekvőbb gyakorlóterepe az iskolakert.

A most induló együttműködésük alapja az iskolakertek iránti elkötelezettségük, amely tükröződik eddigi kezdeményezéseikben is: az Agrárminisztérium 2018-ban elfogadott Városi Agrárpolitika szakpolitikai programja, az Iskolakertekért Alapítvány szakmai-módszertani fejlesztései és az Iskolakert-hálózat felépítése, a Váci Egyházmegyei Karitász az egyházmegye területén indított iskolakert-népszerűsítő és szakmai támogató munkája, valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával együtt Nógrád megyében indított „Földforgatók” nevű agrár-pályaorientációs pilotprogram.

Az Országos Iskolakert-fejlesztési Program első része a 2019 januárjában induló Iskolakerti Alapozó Alprogram, melyet az Agrárminisztérium támogat. A program szakmai tartalmának kidolgozója és lebonyolítója az Iskolakertekért Alapítvány. Az Alapozó Alprogram külön kategóriában támogatja a 2018 őszén útjára indított „Földforgatók” pilotprogramba bevont iskolákat is. A továbbfejlődés érdekében a Országos Iskolakert-fejlesztési Program második részeként iskolakerti tematikus modulok közös kidolgozása kezdődött el. Ezek célja, hogy az iskolakerti tevékenységekben rejlő változatos oktató-nevelő lehetőségek között minél több intézmény megtalálja a saját pedagógiai céljainak és helyzetének megfelelőket.

Az iskolakert nyitottságra, türelemre, felelősségvállalásra, öngondoskodásra nevel, felkelti az igényt az egészséges táplálék iránt, nyitja az érdeklődést a mezőgazdasági és környezeti témájú pályaválasztás irányába. Az iskolakert gondozásával a gyerekek megtanulják természeti környezetük helyes és tudatos használatát, alapvető természettudományi tapasztalatokat szereznek és lehetőségük adódik gyakorlatban kipróbálni, élő folyamatok során alkalmazni a tanórákon tanultakat.


(forrás: AM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám