`

Többek között mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer támogatására, a parlagfű információs rendszer működtetésére, illetve a területalapú támogatások ellenőrzésére is alkalmas lesz a fir-projekt, amelynek a megvalósítási szakasza következik.


Megvalósítási szakaszába lépett a földmegfigyelési információs rendszer (fir) projekt, amelynek kialakítására a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) vezette konzorcium 7 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült – mondta Pócza András, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) főosztályvezetője szerdai sajtótájékoztatóján.

A főosztályvezető kiemelte, hogy Magyarország az uniós tagsága révén résztulajdonosa annak a világszínvonalú műholdcsaládnak, amelyet a Copernicus programban fejleszt Európa. A program elérhetővé teszi a földmegfigyelési nyers adatokat, amelyek feldolgozása már az országok feladta. Ezt szolgálja a fir-projekt is. Rámutatott, hogy a földmegfigyelési adatok a nemzetgazdaság számos területén kiemelt jelentőségűek, hiszen az online elérhető, naprakész űrfelvételek segítségével egyebek között nyomon követhető a bolygó állapota, az épített környezet, valamint a természeti folyamatok és a krízishelyzetek is.
– A projekt célja elsősorban olyan közszolgáltatások minőségének javítása, amelyek az állami intézmények eljárásait teszik hatékonyabbá. A fir a földmegfigyelési adatok előfeldolgozását minden esetben elvégzi, így a partnerszervek már a feldolgozott információhoz jutnak hozzá. A szolgáltatás automatizált, és bármikor valós időben elérhető lesz – tette hozzá.

Rudan Pál, a projekt szakmai vezetője elmondta, létrehoznak egy földmegfigyelési adatközpontot és egy földmegfigyelési operatív központot, amelyek adatokat biztosítanak majd egy e-Föld elnevezésű portálnak. A fir alkalmas lesz egyebek között a jégzajlás megfigyelésére, erdőtűz észlelésére, árvízi elöntés-, valamint felszínborítás-vizsgálatra, növényzet-analízisre és a földfelszín mozgásának vizsgálatára is.

Fekete Gábor, Budapest Főváros Kormányhivatalának főosztályvezetője azt hangsúlyozta, hogy a fir létrehozásának több előnye van a hazai téradat-szektor számára. A hivatal szerepe a firben az űrfelvételek feldolgozásával kapcsolatos szakmai tapasztalatok megosztása mellett kiterjed a mezőgazdasági kockázatkezelési rendszer támogatására és a parlagfű információs rendszer működtetésére, illetve a területalapú támogatások ellenőrzésére.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám