`

A Föld visszafordíthatatlanul veszélyes üvegházzá válhat – ez egy nemzetközi kutatócsoport által végzett tanulmány megállapítása. Hogy ez ne következzen be, többek között javítani kell az erdő- és a talajgazdálkodást is.


Fennáll a kockázata annak, hogy a Föld tartósan és visszafordíthatatlanul üvegházzá válik, még akkor is, ha a szén-dioxid-kibocsátást sikerül a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott korlátok (1,5-2 Celsius-fokos felmelegedés) között tartani. Az „üvegház Föld"-klíma hosszú távon rögzül, globálisan 4-5 Celsius-fokkal lesz magasabb az átlaghőmérséklet az iparosodás előtti időszakhoz képest, a tengerszint 10-60 méterrel lesz magasabb mint napjainkban – figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent új tanulmányban.

A szerzők arra a következtetésre jutnak, hogy jelentősen fel kell gyorsítani az átmenetet egy emisszió-mentes világgazdaság felé.
– Az ember okozta üvegházhatásúgáz-kibocsátás a Földön uralkodó hőmérséklet nem egyedüli meghatározója. Tanulmányunk azt vetíti előre, hogy az ember előidézte 2 Celsius-fokos globális felmelegedés hatással van a Föld más rendszereire is, ami további felmelegedést generál, még akkor is, ha leállítjuk az üvegházhatásúgáz-kibocsátást – mondta Will Steffent, az Ausztrál Nemzeti Egyetem és a Stockholmi Egyetem kutatója. – Hogy elkerüljük ezt a forgatókönyvet, szükség van arra, hogy az emberi tevékenység a bolygónk kizsákmányolásától a jó sáfárkodás irányába mozduljon.

Jelenleg a globális átlaghőmérséklet egy Celsius-fokkal magasabb az iparosodás előtti időszakhoz képest, és 0,17 Celsius-fokkal növekszik évtizedenként – emlékeztetett a Stockholmi Egyetem közleménye. Az ausztrál, svéd, dán, belga, német, amerikai, brit és holland kutatók tíz természeti folyamat – az örökké fagyott talaj olvadása, az óceánfenékről a metánhidrát elvesztése, a talaj- és az óceán szénelnyelő képességének csökkenése, az óceánokban a bakteriális légzés növekedése, az Amazonas esőerdőinek, az északi erdőknek a pusztulása, az északi félteke hótakarójának csökkenése, az északi-sarki nyári tengeri jég elvesztése és az Antarktisz körüli tengeri jég és jégmezők csökkenése – hatásait vizsgáltak.
– Aggodalomra ad okot, hogy ezek az elemek dominóhatást idézhetnek elő. Ha az egyik elem eldől, tovább löki a többit. Nagyon nehéz lesz, vagy lehetetlen megállítani azt, hogy az egész dominósor ne dőljön össze. Lakhatatlanná válnak helyek a Földön, ha az „üvegház Föld” valósággá válik – hangoztatta Johan Rockström svéd kutató.

– Bemutattuk, hogy az ipari kor üvegházhatású gázkibocsátása hogyan billenti ki egyensúlyából időjárásunkat és a Föld rendszereit. Konkrétan rámutattunk a Föld gépezetét felborító elemekre, amelyek ha meghaladnak egy bizonyos stressz-szintet egyenként alapvetően, gyorsan és valószínűleg visszafordíthatatlanul megváltoznak. Az események ezen láncolata a Föld egész rendszerét egy új működési folyamatba taszítja – figyelmeztetett Hans Joachim, a potsdami Klímakutató Intézet igazgatója.

A tanulmány szerzői szerint ahhoz, hogy el lehessen kerülni ezt az állapotot, többre van szükség, mint az üvegházhatásúgáz-kibocsátás csökkentésére. Javítani kell például az erdő- és a talajgazdálkodást is, a mezőgazdaságot, a biológiai sokszínűség megőrzését, olyan technológiákra van szükség, amelyek lehetővé teszik a szén-dioxid kivonását a légkörből és föld alatti tárolásukat.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám