`

A zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását teszi lehetővé az önkormányzatok számára az FM Zártkert Program pályázati felhívása. Napirenden van egy egyéni pályázatokat lehetővé tevő program elkészítése is.

 

Megjelent a zártkerti program pályázati felhívása, az önkormányzatok 2 milliárd forintra pályázhatnak – közölte V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) környezetügyért, agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős államtitkára január 2-i sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a program segítségével fejleszteni szeretnék a zártkertként nyilvántartott ingatlanok mezőgazdasági hasznosítását, így is támogatva a hozzájuk kapcsolódó életforma fennmaradását, ehhez azonban rendezni kell a zártkerti területeket és átfogóan fejleszteni infrastruktúrájukat.

A pénzre önkormányzatok pályázhatnak, egyenként legfeljebb 10 millió forintra, a támogatási intenzitás 100 százalékos. A nemzeti forrásból finanszírozott program pályázatainak benyújtásához az internetes felület elérhető a kormány és a Herman Ottó Intézet honlapján, január 2-től január 31-ig.

V. Németh Zsolt kiemelte: a program támogatja a már gondozásba vett területek mezőgazdasági hasznosítását, illetve lehetőséget teremt az elhanyagolt területek újra gondozásba vételéhez, hasznosításához is. Így támogatják a zártkerti utak járhatóvá tételét, a víz- és az áramvételi lehetőségek megteremtését, a vadvédelmi kerítések létesítését, valamint a területrendezést, és a gyümölcsfa-, továbbá a szőlőtelepítést.

A külterületen elhelyezkedő zártkertek, kiskertek megközelítését szolgáló, kapcsolódó utak rendbetételére maximum 9 millió forint igényelhető. A vízvételi hely kialakítására, kút létesítésére, illetve például kisléptékű víztároló kapacitás – esővízgyűjtő rendszer – kiépítésére maximum 10 millió forint támogatást lehet elnyerni. A villamosenergia-ellátáshoz kapcsolódó fejlesztésekre – hagyományos vagy alternatív energiaforrásokkal táplált kisfeszültségű villamosenergia-hálózat elsősorban felszín alatti kiépítésére – legfeljebb 10 millió forint támogatás adható. A vadkerítés létesítésére, a vadgazdálkodási-vadvédelmi elemek építésére az igényelhető legmagasabb összeg szintén 10 millió forint. A területrendezés, a gyümölcsfa- és/vagy szőlőtelepítés támogatása maximum 2 millió forint lehet.

Mint mondta, a program a helyi önkormányzatok és az önkormányzatok összefogásával megalakuló konzorciumok számára nyújt előnyöket, hiszen a megvalósuló fejlesztések által jobban ki tudják használni természeti erőforrásaikat. Emellett várhatóan már az idén kiírják a területre vonatkozó jövő évi pályázatot újabb 2 milliárd forint értékben. Emellett napirenden van egy szélesebb körű, az egyéni pályázatokat is lehetővé tevő program kidolgozása. V. Németh Zsolt megjegyezte, a mintaprogramok eddigi finanszírozására mintegy 770 millió forintot fordítottak, a pénzből 69 önkormányzat 90 projektjét támogatták.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám