`

A gödöllői Szent István Egyetem és az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-Ázsiai Irodája eddigi eseti együttműködését egy hivatalos egyetértési megállapodás váltja fel.


A megállapodás – melyet szerdán ünnepélyes keretek között Gödöllőn írtak alá –, mélyíti és szorosabbá teszi a kapcsolatokat a következő három évben. Kiemelt közös cél, ahogy az a megállapodásban is megjelenik, tevékenységeik összehangolása „a fenntartható fejlődésért az élelmezésbiztonság terén az európai és a közép-ázsiai régióban”. Ezen túl együttműködésükkel számtalan területen javul az információcsere, például a mezőgazdaság, vidékfejlesztés, vagy a mezőgazdaság társadalmi és gazdasági hatása terén.
– A FAO együttműködése a Szent István Egyetemmel már eddig is előnyös, hasznos és értékteremtő volt mindkét fél számára. Az egyetértési megállapodás formális kereteket ad ennek és a jövőbeli folytatásnak – mondta Darja Alekszejeva, a FAO partnerségekért felelős munkatársa.

Tőzsér János rektor (balra) szignálta magyar részről a megállapodást

 

A Szent István Egyetem évek óta fogad külföldről FAO-ösztöndíjas hallgatókat, akik közül többen gyakornokként a budapesti FAO-irodában is dolgoztak.
– A FAO-ösztöndíj eddig is lehetőséget teremtett a tehetséges fiataloknak, hogy az intézményünkben megszerzett tudást és gyakorlati tapasztalatokat a diploma után, visszatérve a hazájukba, minél hatékonyabban tudják hasznosítani. A mostani megállapodás további lehetőségeket teremt a tudásmegosztásra olyan égető mezőgazdasági témákban, mint az agrárinnováció, az állatjólét témaköre vagy a klímaváltozással és növényvédelemmel kapcsolatos területek – emelte ki Tőzsér János rektor.

Az „e-mezőgazdaság”, vagyis a mezőgazdaságban az információs és kommunikációs technológiák terjesztését célzó képzésnek is megmarad az együttműködés egyik sarokkövének, de a tudásmegosztás, képzési tematikák köre kibővül olyan témákra is, mint az integrált növényvédelem.
A célként megjelölt fenntarthatósághoz hozzátartozik a szén-dioxid-kibocsátás és a klímaváltozás hatásainak mérséklése is, így ezek is bekerültek a hároméves munkatervbe. Az állategészség, állatjólét és a haszonállat-génmegőrzés területein pedig további FAO-projekthez nyújthat szakmai támogatást a Szent István Egyetem.

 


(forrás: ENSZ FAO) Kép: (©FAO/Plántek Lea)

 


Jó a kazah-kapcsolat

Ígéretes lehetőség rejlik a magyar-kazah agrárkapcsolatokban, Magyarország fontos szerepet vállalhat a jelentős fejlesztések előtt álló kazah mezőgazdaság korszerűsítésében. A közép-ázsiai országgal egyetemi oktatási, valamint halászati és agrárkutatási témákban kötött megállapodások is erősítik a két állam együttműködését – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter az M1 Ma reggel és a Kossuth Rádió 180 perc című műsoraiban.
Mint fogalmazott, Kazahsztán Európa területének negyedével mérhető, hatalmas mezőgazdasági területekkel rendelkező ország, ahol szinte minden ágazatban fejlesztésre készülnek. Ehhez vetőmagra, agrártechnológiára, zöldség- és gyümölcsszaporító anyagokra, kutatási eredmények átvételére és képzésre van szükségük és igényük.
Már most is több olyan program létezik, amely a magyar-kazah agrár-együttműködés szolgálatában áll, az egyik ilyen fontos projekt a Pannon Breeding, amelynek célja a vetőmagtermesztés, vetőmag-nemesítés, a Kazahsztánban található, vadon fellelhető növényfajták begyűjtése, és többek között nemesítési célú hasznosítása. Kazahsztán élelmiszerből néhány területtől eltekintve nem önellátó, így a magyar mezőgazdasági termékeknek, prémium-élelmiszereinknek, fejlett technológiánknak, felhalmozott tudásunknak van helye Ázsia ezen régiójában is. (FM Sajtóiroda)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám