`

A vállalkozások adózással töltött idejének jelentős csökkentését célozza az a Nemzeti Adóstratégia, amelyen jelenleg dolgozik a gazdasági a tárca.

 


Az adózással töltött órák száma Magyarországon nemzetközi összehasonlításban rendkívül magas. A gazdasági növekedésében és a versenyképesség javításában az adórendszernek kiemelkedő szerepe van, ezért dolgoztuk ki a Nemzeti Adóstratégiát. Nagyon időszerű például a jelentős bevételt nem generáló adónemek eltörlése és a hasonló alapot terhelő adók összevonása – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter csütörtökön, a Deloitte Növekedési Konferenciáján. Hozzátette, minden bevallást megvizsgálnak, leegyszerűsítenek, és ahol csak lehet, a bevalláskészítés terhét is átvállalja az adóhivatal. Jövőre például a magánszemélyek szja-bevallását az adóhatóság készítheti, 2018-tól pedig a NAV – a rendelkezésére álló adatok alapján – jövedéki adóbevallás-tervezet küld az érintetteknek.


Úgy vélte, a néhány napja elfogadott bérmegállapodás, a munkáltatói adóterhek jelentős – két év alatt akár 7,5%-os – csökkentése és az egyszámjegyű társasági adó szerinte 2017-től érdemi, pozitív lökést adhat a gazdaságnak. A tárcavezető a jövő évi változások közül kiemelte azokat, amelyek nemcsak több pénzt hagynak a vállalkozásoknál, hanem jelentős adminisztrációcsökkentéssel is járnak. A kisvállalkozásokat segíti az, hogy jövőre kétszeresére nő a kisadózók (katások) bevételi értékhatára, ez a konstrukció így még több kisvállalkozó számára válik vonzóvá. Már 12 millió forintos éves bevételnél is választható a térség legegyszerűbb adófajtája.
A kormány támogatja a gyors növekedésű középvállalkozásokat és a startupokat is. Duplájára, vagyis 1 milliárd forintos bevételre emelkedik jövőre a „kisvállalati adó”-t választó cégeknél a KIVA alanyiság megszűnését eredményező értékhatár. A startup cégekbe fektető vállalkozások adókedvezménye révén mintegy 40-60 milliárd forintnyi tőkéhez juthatnak a kezdő innovatív vállalkozások - részletezte a kedvezményeket a nemzetgazdasági miniszter.

 


(Nemzetgazdasági Minisztérium)

 


Adóösszefoglaló
A parlament november 22-én elfogadta a jövő évre benyújtott adócsomagot. Mazars szakértői a végső törvénymódosítást figyelembe véve mutatják be a legfontosabb, vállalkozásokat is érintő változásokat: http://kamaraonline.hu/cikk/adocsomag-2017-a-legfontosabb-valtozasok-a-vegso-torvenymodositas-fenyeben


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám