`

Árbevételüknél erőteljesebben emelkedett az agrártárca vagyonkezelésébe tartozó huszonkét állami erdészeti társaság adózott eredménye tavaly.

A Zalaerdő Zrt., a Nyírerdő Zrt. és a Sefag Zrt. volt 2016-ban a három legnagyobb eredményt elérő állami erdészet a Földművelésügyi Minisztérium (FM) által felügyelt erdőgazdaságok közül – írja a Világgazdaság. A három cég együtt a huszonkét erdőtársaság adózott eredményének 47 százalékát hozta össze, miközben árbevételük csupán az összes 24 százalékát tette ki.
Az agrártárca 2014 júliusa óta gyakorolja a tulajdonosi jogokat huszonkét állami erdészeti társaság felett. E társaságok összesen 1,083 millió hektáron gazdálkodnak, melyből 956 ezer hektár az erdőművelési ágba tartozik. Ez az összesen 1,156 millió hektár állami tulajdonú erdő 83,4 százaléka. Az FM több stratégiai célt is meghatározott a vagyonkezelésében lévő erdészeti cégeknek. Ilyen például az ökológiai értékük és a stabilitásuk, valamint a maximális hozamtermelő képességük folyamatos fenntartása és gyarapítása, a fenntartható erdőgazdálkodás megteremtése – közölte az agrártárca a Világgazdaság érdeklődésére. Az FM hangsúlyozta, hogy a fakitermelést az üzemtervek maximális betartása mellett folytatják, illetve hogy a társaságok gazdálkodásuk során kiemelt figyelmet fordítanak a természet- és környezetvédelmi feladatok ellátására.
Az erdőgazdaságok számára előírt fontos stratégiai célnak nevezte az agrártárca a vidéki foglalkoztatást. A társaságok 5700 munkavállalót alkalmaznak, a vállalkozási tevékenység keretében foglalkoztatottakkal együtt pedig körülbelül 40 ezer fő megélhetését biztosítják. Részt vesznek a közfoglalkoztatási programokban, ami évente több ezer munkanélkülinek biztosít munkavégzési lehetőséget.
Stratégiai cél az erdők közjóléti tevékenységének erősítése és a turisztikai beruházások megvalósítása. Ezekre az FM szerint a társaságok jelentős összegeket fordítanak, elsősorban saját forrásból, tulajdonosi tőkeemelésből, illetve pályázatokból. Példaként az Országos Kékkör teljes vonalának megújításában való részvételt, a különböző kiállításokat és eseményeket, valamint az erdei turizmus népszerűsítését említette meg a tárca. Ezenfelül az állami erdészetek a szociális célú tüzelőanyag-pályázati programban is részt vesznek.
Az FM szerint az erdőtörvény módosítása miatt az állami erdészetek gazdálkodási lehetőségei lényegében nem változnak. Továbbra is kiemelt feladat lesz az állami tulajdonú erdők védelmi – ideértve egyebek mellett a természet-, talaj- és vízvédelem mellett a honvédelmet is – és közjóléti funkcióinak, illetve szolgáltatásainak megfelelő biztosítása. A tárca ugyanakkor az erdőgazdálkodás kiszámíthatóságának növekedésére és költségcsökkenésre is számít, ami – miként a Világgazdaságnak küldött válaszukban fogalmaztak – a hatékony természetvédelmi eszközök alkalmazásának eredménye lehet. A felszabaduló forrás pedig a védelmi és a közjóléti funkciók ellátására fordítható.

Világgazdaság

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám