`

A francia államfő burkoltan megfenyegette brazil kollégáját, hogy amennyiben nem fékezik meg az Amazonas-esőerdők pusztítását, Franciaország megvétózza az EU-Mercosur szabadkereskedelmi megállapodást.


Éles hangú közleményben bírálta Emmanuel Macron Jair Bolsonarót a Brazília esőerdőit pusztító tűz elleni harc hiánya miatt. Az Élysée-palota által kiadott közleményben a francia elnök azt állítja, brazil kollégája egyszerűen hazudott neki, a júniusi G20-csúcson a klímavédelem melletti elkötelezettségéről beszélt neki, emiatt pedig Franciaország nem fogja aláírni azt a történelmi jelentőségű szabadkereskedelmi megállapodást, amely az Európai Unió és a Mercosur országai – Brazília, Argentína, Paraguay és Uruguay – között jött létre 2019 júliusában, 20 évnyi tárgyalássorozat után.

Jair Bolsonaro nemrég még úgy nyilatkozott, Brazíliának nincs pénze a tűzoltásra, és csak a diplomáciai fenyegetések árnyékában gondolta meg magát annyira, hogy bevesse a hadsereget a természeti katasztrófa megfékezése érdekében. Ezek közül a fenyegetések közül Brazíliát nyilvánvalóan Emmanuel Macron vétója érintheti a legfájóbban, az EU-Mercosur üzlet bukásával ugyanis a Mercosur-tagországoknak négymilliárd eurónak megfelelő összegbe kerülhet a hatályban maradó vámok miatt. Hozzávetőlegesen ennyit veszítene egyébként az EU is… (A magyar szakmai szervezetek szerint az egyezménynek amúgy is csak szigorú kontroll alatt lehetne eleget tenni.)

A Brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet (INPE) közlése szerint 2019 eddigi nyolc hónapja alatt 72843 tűz lobbant lángra a dél-amerikai országban, 84 százalékkal több, mint tavaly. Ennek a jelentősége nem korlátozódik csak Brazíliára, mert ezek az esőerdők állítják elő a légköri oxigén 20 százalékát, és kötik meg a szén-dioxidot és az üvegházhatást okozó gázokat. Az erdőtüzek száma főleg Mato Grosso és Para államban emelkedett, ahol a mezőgazdasági területek elérik az Amazonas-medence esőerdeit, korábban gyors egymásutánban Németország és Norvégia is jelezte, hogy a nagyszabású fairtási akciók miatt felfüggeszti az esőerdők és az élővilág sokszínűségének védelmét szolgáló projektek támogatását Brazíliában. Az Amazonas Alap nevű konstrukcióban a dél-amerikai ország eddig 300 millió koronát kapott Norvégiától. Brazília csak a német felfüggesztéssel 35 millió eurót bukik.

A brazíliai indián őslakosok szerint a hasonló erdőirtás egyáltalán nem példa nélküli, sok évtizedes hagyománya van annak, hogy az ország nyugati része felé előretörő marhapásztoroknak és szójatermesztőknek az esőerdők felégetésével hoznak létre művelhető területeket...


(nak.hu – forrás: 186 óra, 444.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám