`

Farkasok végezhettek egy másfél mázsás szarvasmarha-borjúval az elmúlt hétvégén a Zempléni-hegységben lévő Füzéren. Az egy szál vezetékből álló villanypásztorok a farkasok ellen hatástalanok.


A gazdálkodó - aki a település polgármestere - elmondta, hogy állatait villanypásztorral és karámmal körbekerített réten tartja, a területet kutyák is őrzik. Az, hogy farkasok voltak a támadók, a borjú sérüléseiből látszik, és ezt az állatorvos is megerősítette - tette hozzá. Horváth Jenő megjegyezte: a farkasok eddig leginkább a környékbeli vadállományból ejtettek zsákmányt, haszonállatot ért támadásról szerinte eddig hivatalos feljegyzés nem készült Zemplénben. Hozzátette: egy másfél mázsás állat leteperéséhez legalább négy farkas együttműködésére volt szükség.

Horváth Jenő felhívta a figyelmet arra, hogy a ragadozók eddig kerülték az emberek által gyakran látogatott helyeket, a támadás helyszíne azonban egy frissen kaszált, bálákkal teli, körbekerített, karbantartott legelő a település belterületétől alig nyolcvan méterre, az erdő szélén. A gazdálkodó polgármester információi szerint az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei kameracsapdát helyeztek el a helyszínen a farkasok jelenlétének bizonyítására.

Szabó Ádám, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferense elmondta: a hasonló jellegű támadásokat tapasztalataik szerint az okozza, hogy a gazdálkodók nem védik megfelelően állataikat a ragadozóktól. Az egy szál vezetékből álló villanypásztorok vagy a hiányos karámok a haszonállatokat visszatartják ugyan az elkóborlástól, ám a farkasok ellen hatástalanok - mondta. Hozzátette: a szigorúan védett zempléni farkasok újbóli megjelenése és elszaporodása újfajta kihívások elé állítja a gazdálkodókat.

A füzéri esetről úgy vélte: a növendék borjú valószínűleg leszakadhatott a csordától, úgy kaphatták el a farkasok. A szarvasmarhák ugyanis óvják borjaikat, így a farkasoknak esélyük sem lett volna egy tehéncsorda közepén leteperniük a fiatal állatot.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám