`

A magyar agrárium egyik célja, hogy tápanyag-utánpótlás és öntözés segítségével intenzívvé váljon a gyepgazdálkodás – mondta Farkas Sándor, az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára. Mindez az állattenyésztés helyzetét is javítaná.


A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tiszadobon, gyepgazdálkodási témában tartott konferencián Farkas Sándor arról beszélt, a jelenleg rendelkezésre álló, a nagyjából 1 millió hektárnyi, kiemelt természetvédelmi jelentőségű gyepterület nagyobb része, körülbelül 784 ezer hektár a legelő és 249 ezer hektár a rét. Ebből mintegy 799 ezer hektár van hasznosítva.

A gyepgazdálkodás jelentőségével kapcsolatban az államtitkár emlékeztetett, Magyarországon a gyepgazdálkodás és a legeltetéses állattartás a népvándorlástól egészen a 20. század közepéig meghatározó szerepet játszott az agrártermelésben. A hazai szántóterület nagysága jóval nagyobb az európai uniós átlagnál, a gyepterületeknél azonban ez az arány megfordul, míg Magyarországon a gyepek mintegy 15 százalékát teszik ki a teljes termőterületnek, addig ez az arány az Európai Unióban meghaladja a 34 százalékot.

Kifejtette, az 1970-es években egy hektár gyepre egy számosállat – 500 kilogramm élősúlyú állat vagy állatcsoport – jutott, ez az érték jelenleg 0,49 számosállat hektáronként. A rendelkezésre álló gyepterület ugyanakkor körülbelül további 230 ezer számosállatnak adna elegendő takarmányt, azonban a gyepek jelenlegi hozama jelentősen elmarad a lehetőségektől, a réteken és legelőkön jelenleg 900 ezer tonna szénát termelnek csak meg.

– Ennek egyik oka az extenzív használat, illetve az alul- és túllegeltetés – jegyezte meg Farkas Sándor, hozzátéve, a kitörési pont a réti széna értékesítése és a gazdálkodás intenzívvé tétele lehetne. Tájékoztatása szerint jelenleg a gyepek mindössze három százalékát kezelik szerves és műtrágyával, az öntözött területek nagysága pedig elenyésző, mindössze 35 hektárt tesz ki, ezért törekedni kell a tápanyag-utánpótlás és az öntözés kiterjesztésére is.

– Másik kitörési pontként a gyepekről betakarított réti széna hasznosítását – említette az államtitkár, megjegyezve, egy átlagos évben a széna 13 ezer és 17 ezer forintos tonnánkénti ára rosszabb évben akár 20 ezer forint fölé is emelkedhet.

Farkas Sándor a legeltetésről szólva elmondta, az intenzívebben művelhető gyepterületeken a jövőben kimondottan húsmarhatartásban kell gondolkodni, de a juhágazat számára is fontos a megfelelő legeltetési területet biztosítani. Az államtitkár hangsúlyozta, fontos megtalálni a gyepterületek hasznosításának és természet védelmének összhangját. A fenntartható, gazdasági és ökológiai szempontból is életképes földhasználat kialakítását és fenntartását az Európai Unió tagállamai támogatásokkal is segítik.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám