`

A tavalyi nagyszámú méhpusztulásos eset miatt idén emelt mintaszámmal folytatódik a méhkockázati monitoring program az Országos Magyar Méhészeti Egyesület (OMME) és a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) együttműködésében.


Nyolcadik éve zajlik a méhkockázati monitoring. A vizsgálat a korábbi években méhmérgezéssel érintett körzetekben alkalmazott növényvédelmi technológia hatósági ellenőrzésére irányul. A szakemberek azt vizsgálják, hogy a növényvédő szerek kijuttatásakor az engedélyokiratban foglalt méhvédelmi előírásokat betartották-e a termelők. Az érintett területeket az OMME segítségével jelölte ki a hatóság.

Maga a program független a méhmérgezés gyanújáról tett bejelentéseket vizsgáló eljárásoktól. Célja nem csak a házi méhek védelme, hanem a vadon élő beporzóké is. Egy adott területen ugyanis, ha a méhészek nem is érzékelnek pusztulást állományaikban a nem megfelelő növényvédelmi technológia hatására, a helyi hasznos (és közömbös) rovar populációkat még károsíthatta a kezelés.

Az elmúlt években ilyen módon, országos szinten, 50-100 növényi mintát vizsgált a hatóság. A 2018-ban történt nagyarányú méhpusztulás miatt a NÉBIH idén emelt számú, 123 mintavételt irányzott elő. A mintákat a megyei kormányhivatalok növényvédelmi felügyelői veszik le és a NÉBIH laboratóriumai vizsgálják. Ha a szakemberek szabálytalanságot tárnak fel, eljárást indítanak a technológiai előírásokat megszegő termelővel szemben.

A NÉBIH kéri a termelőket, hogy tartsák be a növényvédő szerek engedélyokirataiban foglaltakat, különös tekintettel a méhvédelmi előírásokra. Ne csak a virágzó kultúrnövény esetében legyenek tekintettel a méhekre, hanem akkor is, ha a területet a méhek egyéb okból látogatják, például virágzó gyomnövények vannak a területen, levéltetvek, kabócák miatt mézharmat (édesharmat) található a növényeken, vagy ha a kezelni kívánt tábla a méhek napi gyűjtésének útvonalába esik. A témáról bővebben itt lehet olvasni.


(forrás: NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám