`

Augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket, a kampány az afrikai sertéspestis visszaszorítását szolgálja.


Bognár Lajos, az Agrárminisztérium (AM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkára, országos főállatorvos pénteken az M1 aktuális csatornán kiemelte, Magyarországon az elmúlt hónapokban sikerült kontrollálni a vírust, így az nem terjedt át házi sertésekre, hiszen ez jelentené az igazi gazdasági kárt. Bognár Lajos megjegyezte, Magyarországon eddig csak vaddisznóban találták meg a sertéspestis vírusát, Heves, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, közel 30 esetben.

Arra a kérdésre, hogy a gazdák, hogyan védhetik meg a fertőzéstől házi sertés állományukat, a főállatorvos kifejtette: kerítéssel kell körbezárni az állattartó telepeket, fertőtleníteni kell az ott használt eszközöket, és ami a legfontosabb, hogy a sertéseket nem etethetik élelmiszer-hulladékkal. Mindezekre a szabályokra azért van szükség, mert az afrikai sertéspestis ellen nem lehet védekezni sem gyógykezeléssel, sem vakcinázással, a fertőzés visszaszorításának egyetlen eszköze a megelőzés – hangsúlyozta. Hozzátette, a vírus csak a házi sertésekre és a vaddisznókra jelent veszélyt, az emberre nem.

Ugyanakkor megjegyezte, az afrikai sertéspestis egy rendkívül agresszív betegség, a fertőzött állatok 3-4 napon belül elhullanak. Azokban a házi sertés állományokban, ahol a vírus megjelenik, ott a teljes sertés állományt le kell ölni.

Bognár Lajos szólt arról is, hogy a betegség egyik első tünete a láz, ezért felhívta az állattartók figyelmét, hogy amennyiben rendellenességet, főként lázas megbetegedést tapasztalnak házi sertés állományukban, azt azonnal jelentsék a hatósági állatorvosnak. Ezért augusztusban a hatósági állatorvosok felkeresik a kisebb gazdaságokat és a járványvédelemről tájékoztatják őket, a kampány az afrikai sertéspestis visszaszorítását szolgálja.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám