`

Bár még csak vaddisznókban mutatták ki az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát, már mérhetők a sertéságazatot ért gazdasági károk – írta a Világgazdaság.


Az exportőrök alternatív piacokat keresnek az éves húskivitel egyharmadának, a termelők pedig jó ideig veszteségeket hozó felvásárlási árakkal kénytelenek számolni. Zsótér László, a sertéstartással foglalkozó Kunágotai Bercsényi Zrt. tulajdonos-vezérigazgatója a lapnak elmondta, a két-három héttel ezelőtti árakhoz képest körülbelül 10 százalékkal, kilónként 310 forintra csökkent az élősertés felvásárlási ára, ha viszont a három hónappal ezelőtti árakhoz mérik a mostani piaci szintet, akkor több mint 20 százalékos a mérséklődés. Hozzátette: a jelenlegi ár még nem a mélypont.

Zsótér úgy véli, különösen fájó, hogy a 3 millió alatti sertésszámmal az ágazat vesztett a jelentőségéből, hiszen ha tízmillió disznó lenne az országban, minden bizonnyal gyorsan jönne a segítség. Márpedig most azonnali intézkedésekre lenne szükség, mert sok sertéstartó tönkremehet abban, ha bezárul az exportpiacok nagy része, mert így bennragad a hús, és lenyomja a belföldi árakat. Közölte, a sertéstartók próbálnak szabadulni állataiktól, és sokan közülük nem tervezik, hogy újratelepítik óljaikat. Zsótér László szerint a termelők arra számítanak, hogy a jelentős távol-keleti piacok újranyitása három évbe is beletelhet.

Éder Tamás, a Magyar Húsiparosok Szövetségnek elnöke elmondta, mintegy 40 ezer tonna hús piaca vált bizonytalanná, mivel ennyit szállítottak évente a magyar feldolgozók azokba az országokba, amelyek bejelentették, hogy kitiltják a magyar élő sertést és sertéshúst. Ez a teljes magyar termelés 11 százaléka, az évi 110 milliárd forintos exportnak pedig a harmada.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám