`

Jól áll a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. fejlesztése, erről számoltak be a társaság vezetői. Továbbá arról is, hogy mindhárom hagyományos lófajta tenyésztése visszakerülne Mezőhegyesre.


Jövő év elején kezdődhet a Mezőhegyesi Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt.-ben az ipartelep és a szarvasmarhatelep fejlesztése, amelyekre összesen 8,2 milliárd forintot szánnak – mondta el az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának mezőhegyesi kihelyezett ülésén Farkas Sándor, a ménesbirtok újjászervezésének koordinálásáért felelős kormánybiztos csütörtökön.

Kifejtette, az ipartelep előkészítő földmunkái már elkezdődtek, a talaj-termőréteget elszállították a területről. Elmondta, a szárítóüzemet és a raktárkapacitás egy részét szeretnék, ha már jövő nyárra elkészülne, a teljes tárolókapacitás kivitelezését 2018 végére remélik. Az új ipartelepen egyebek mellett gabonasiló, szárító- és vetőmagüzem épül majd. A szarvasmarhatelep kiviteli tervei egy héten belül elkészülhetnek, majd indulhat a közbeszerzés, a beruházás várhatóan másfél év alatt fejeződik be. A telepet felújítják, például új fejőberendezéseket szereznek be, és azt remélik, hogy 20 százalékkal megnő a tejhozam. Emellett szeretnék megduplázni, mintegy 4500 hektárra emelni az egyszerre öntözhető földterületet, Magyarország legmodernebb, legkomplexebb, számítógépes technológiájú öntözőrendszerét tervezik.

Új alapokra helyeznék a lótenyésztést, a napokban – mintegy 60 év után –visszavásároltak 96 gidránt. A lófajta Mezőhegyesen született, majd 150 évig a ménesbirtokon tenyésztették. Farkas Sándor kiemelte, mezőhegyesi nóniuszok iránt is jelentős a nemzetközi érdeklődés. Hozzátette, a közeljövőben szeretnék felkutatni és visszavásárolni a furioso north-star fajtákat is, így mind a három, hagyományos lófajta visszakerülne Mezőhegyesre. Elkezdődött a központi ménesudvar rekonstrukciója is, beszereztek több betakarító- és címerező gépet, kombájnt, napokon belül elkezdődhet két géptároló szín építése is a központi gépjavító területén, és tervezik a két major istállójának a felújítását.

Farkas Sándor elmondta, szeptembertől átvették a Földművelésügyi Minisztériumtól a Kozma Ferenc Mezőgazdasági Szakképző Iskola és Kollégiumot, tangazdaságként a szakember-utánpótlásban is részt vesznek. Hozzátette, a következő hetekben megállapodást kötnek az agrártudományi, az állatorvosi és a testnevelési egyetemekkel, hogy gyakorlati oktatási helyszín legyenek, és az agrárkutatásban is részt vehessenek.

Pap István Tibor, a zrt. vezérigazgatója elmondta, a tejelő tehénállomány 1079, a lóállomány 370 egyedből áll. Hibrid kukoricát 2100 hektáron termesztenek, az öntözés hatására az átlagtermés a vártnál jobb, hektáronként 3,75 tonna lett. Takarmánykukoricából viszont – öntözés nélkül – csak 5,5 tonnás átlaghozamot értek el. Szabó Péter gazdasági igazgató kérdésre elmondta, a zrt. mintegy 15 milliárd forintnyi vagyont működtet, amennyiben a nagyberuházásokra és az iskola működtetésére, a lóállomány fenntartására és a génmegőrzésre a központi költségvetés biztosítja a forrásokat a jövőben, akkor gazdaság többi részét saját erőből fenn tudják tartani és az éves fejlesztéseket is tudják finanszírozni.

 


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám