`

A szeptember 12-i nulladik nap után 13-án, pénteken hivatalosan is megnyitották a Kaposvári Egyetem szervezte idei Kaposvári Állattenyésztési Napokat.


A folyamatos piaci kihívások között is színvonalas magyar állattenyésztői munka sikere valamennyiünk számára fontos. Ezért az agrártárca támogatásokkal is segíti az ágazatot, hogy a rendkívül erős nemzetközi versenyben helyt tudjon állni – hangsúlyozta Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára, a XIII. Kaposvári Állattenyésztési Napok (KÁN) megnyitóünnepségén, Kaposváron.

Feldman Zsolt úgy fogalmazott: a magyar állattenyésztők szakmai igényességükről ismertek, ennek adja metszetét a KÁN. A szaktárca segíti a minőségi, piacorientált munkát, hiszen jó genetikai háttér nélkül nem lehet jó eredményeket elérni, ezért a tenyészkos és -bak támogatás után elindult a tenyészbika-beállítás ösztönzése is.

Az Agrárminisztérium a Vidékfejlesztési Program keretében az állattartó telepek korszerűsítésére és trágyatárolók létesítésére összesen közel 1900 kérelmet támogatott, mintegy 121 milliárd forint értékben. A termeléshez kötött támogatásokkal pedig az állattenyésztők a 2018. évi kérelmeik után több mint 39 milliárd forinthoz jutottak, a szálas fehérjetakarmányok utáni támogatás pedig további 4,1 milliárd forintot jelentett számukra.
– Ezekkel a támogatásokkal minél több állattartót szeretnénk az eredményesebb gazdálkodásban, a jövedelmezőbb tevékenységben segíteni – mondta az államtitkár.

Feldman Zsolt arról is beszélt, hogy az elmúlt időszak a legtöbb állattenyésztési ágazatban a stabilitást és a fejlődés lehetőségét jelentette. Biztonságos a tejpiac, a húsmarha és a juh piaca, a madárinfluenza-járvány lecsengése után erősödött a baromfi szektor is. A mezőgazdasági termelés és élelmiszer-előállítás más gazdasági ágazatokhoz képest nagyobb kockázatait, sőt nemzetközi kitettségét talán jól jelzi mindaz, ami az elmúlt időszakban a sertésszektort jellemzi.

Az államtitkár megemlítette, hogy Európa egyre nagyobb részén a nyomonkövethetőség és a biztonságos, jó minőségű élelmiszertermelés után ma már társadalmi elvárás a környezeti fenntarthatóság támogatása és a szigorú állatjóléti előírások betartása az agrárium részéről.
– Az egész mezőgazdasági szakmának szerepet kell vállalnia abban, hogy az élelmiszer előállításának mindennapi folyamatait, annak nehézségeit és örömeit minél szélesebb körben megismertesse. Erre kiváló helyszín a Kaposvári Állattenyésztési Napok – fogalmazott Feldman Zsolt.

A KÁN szervezését, lebonyolítását ettől az évtől a helyi egyetem vette át.
– A Kaposvári Állattenyésztési Napok országosan is meghatározó állattenyésztési rendezvény. Kiváló lehetőség arra, hogy a mezőgazdaságban dolgozók, a kapcsolódó iparágak képviselői, szervezetek, különböző intézmények találkozzanak egymással, illetve partnereikkel. Ez pedig üzleti lehetőségeket is rejt. Emellett a Kaposvári Egyetem korszerű tudásbázisára építve tudományos fórumok helyszíne is. Az Agrár- és Környezettudományi Kar országosan és nemzetközileg is elismert kutató-fejlesztő intézmény, főleg az egészséges, jó minőségű és biztonságos élelmiszer-előállítást megalapozó kutatások területén. A fiatalok pedig idén nemcsak a gazdászversenyen, hanem az Agrár startup Ötletversenyen is megmérettethetik magukat. Ez utóbbi célja, hogy támogassa az innovatív ötleteket. Végül harmadik misszióként fontosnak tartjuk a rendezvény tudománynépszerűsítő, ismeretterjesztő és szemléletformáló hatását. Filozófiánk: tudományosság, szakmaiság és igényes szórakozás – nyilatkozta a KÁN weboldalán a Kaposvári Egyetem rektora, a rendezvény szakmai igazgatója, Prof. Dr. Kovács Melinda.


(AM Sajtóiroda/kan.ke.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám