`

A korábbi háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó Szécsi Zoltán sportolói pályafutása befejezése után egy számára teljesen ismeretlen területen, a mezőgazdaságban kezdett új karriert építeni. Vallja, a precíziós gazdálkodás nemcsak a termelőknek hasznos, hanem mindenki másnak is.


Amikor Szécsi Zoltán 2012-ben az agrárium területére „tévedt”, semmilyen mezőgazdasági ismerete, tapasztalata nem volt. A megörökölt föld azonban elbűvölte és elindította azon a pályán, amely ma már fontos része az életének. Előbb a növénytermesztésbe vágott bele – 150 hektáron gazdálkodik a Heves megyei Kömlőn –, ma már tejhasznú szarvasmarha tartásával is foglalkozik.

Az indulás persze nem volt könnyű, a szakmai ismereteket folyamatosan tanulta és tanulja, mert az élsportolói lét arra nevelte, hogy soha ne adja fel.
– Érdemes belevágni egy addig ismeretlen világba, de fel kell ismerni azt is, hogy milyen tudás hiányzik – mondta.

Kért és kapott segítséget és fontos tanácsokat is, hiszen sportolói múltjából magával hozta azt is, hogy mindig a legjobbra törekedjen. Már „menet közben” ismerkedett meg a növénytermesztés és az állattenyésztés mai – és a jövőt jelentő – legkorszerűbb módszereivel. A sikeres agrártechnológia szerinte elképzelhetetlen a digitalizáció, az informatika nélkül, ezért is fordult a precíziós gazdálkodás felé. Miközben tanulta az új technológiákat, egyre jobban felismerte, hogy nemcsak egy újabb szemlélettel találkozott, hanem a jövő hosszú távra szóló megoldásával.
– A földművelés, az állattartás ma már korántsem azt jelenti, amit nagyszüleim korában, ma már tudatosnak, hatékonynak, versenyképesnek kell lenni úgy, hogy a környezet védelmét is szem előtt legyen. A precíziós gazdálkodás részben azt is jelenti, hogy pontosan annyi és csak annyi növényvédő szert, vetőmagot, tápanyagot juttassunk ki, amennyire szükség van, s ez mind gazdasági, mind ökológiai szempontból megtérül. Nemcsak versenyelőnyt jelent, de a következő generációk iránti felelősségre is megtanít, hiszen rajtunk múlik, hogyan őrizzük meg természeti kincseinket – mondta Szécsi Zoltán, aki számára kiemelten fontos, hogy az élelmiszer, amit előállít jó minőségű és egészséges is legyen.

Ezért vállalta örömmel, hogy a precíziós gazdálkodást széles körűen bemutató PREGA 2019 konferencia nagykövete legyen, és azért is, mert úgy gondolja, személyes példát szolgáltathat arra, hogy egy teljesen új karriert is fel lehet építeni.
– Ehhez azért nem árt nyitottnak lenni az újdonságokra, és elfogadni, hogy ma már folyamatosan fejleszteni és tanulni kell – tette hozzá.

Szécsi Zoltán (középen) és az egyik csúcstechnika

A PREGA konferencián a precíziós talajjavítás témája kiemelten érdekelte, de a dróntechnológia, a pilóta nélküli légi járművek mezőgazdasági szolgálatba állítása is, ami szintén témája a volt a rendezvénynek. Gyakorlati alkalmazását például a drónos permetezésben, gyomirtásban látja. (Ennek még nem tisztázott jogi hátteréről bővebben itt lehet olvasni.)
– Az ehhez kapcsolódó alapvető szoftveres fejlesztések, például a gyomfelismerés hatalmas segítséget és előnyt jelent – fűzte hozzá.


(forrás: agroinform.hu/nak.hu) (fotó: agroinform.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám