`

Vége az Európai Friss Kalandok kampány első évének. A fogyasztásösztönző program keretében a hazai termelők által felajánlott több mint 3000 kg friss zöldséget és gyümölcsöt kóstoltak a kisgyerekes családok. Folytatás 2019 elején.


Gyorsan eltelt a NAK és francia partnerszervezete, az Interfel által a két országban közösen szervezett Európai Friss Kalandok elnevezésű kampány első felvonása: a zöldség- és gyümölcsfogyasztást a 6-14 éves gyerekek és szüleik körében ösztönző akció itthon idén március végén kezdődött és október 17-én egy nagyszabású záróeseménnyel ért véget.

De érdemes hangsúlyozni, hogy a zárás csak ideiglenes: mivel – a döntően az Európai Unió által finanszírozott – kampány hároméves, így még 2019-ben és 2020-ban is lesznek kóstoltató események.

Ami pedig az idei országjárás eredményeit illeti: a két kabalafigura, Frutti és Veggi 14 ezer kilométert utazva 15 települést érintett a roadshow során, illetve további 40 helyszínen – közel félmillió embert elérve – népszerűsítették a zöldségeket és gyümölcsöket, ennek során előbbiből 752 kg, utóbbiból 2370 kg fogyott el. Valamennyit magyar termelő ajánlotta fel a kampányhoz; köztük volt a Benedek Farm is.
– Jó ügyhöz csatlakozni jó, így örömmel támogattuk szamócával és meggyel az akciót – jegyezte meg Benedek Orsolya, a farm egyik tulajdonosa. – Nagy élmény volt látni, hogy a kóstoltatások során a gyerekek nem a fagyit vagy a vattacukrot választották, hanem a szamócát…

Persze a kampány – a NAK részéről nem titkolt – közvetett célja az is, hogy a termelők és velük együtt a zöldség- és gyümölcságazat helyzete javuljon. Mint az eseményen Győrffy Balázs, a kamara elnöke elmondta, ha a jelenlegi napi 260 g/fő fogyasztást az Európai Friss Kalandok segítségével sikerülne 460 grammra emelni, az önmagában 730 ezer tonna termésbővülést jelentene és 100 milliárd forint új érték előállítására adna lehetőséget az ágazatban tevékenykedő magyar gazdák számára.

Jövő ilyenkor pedig talán már lehet is viszonyítani egymáshoz az adatokat, le lehet majd mérni, hogy a kampány mennyi hasznot hozott a termelőknek.
– Reméljük, hogy 2019-ben legalább ennyi embert meg tudunk szólítani, és érdemben is tud majd előrelépni a zöldség- és gyümölcsfogyasztás – jegyezte meg a kamara vezetője.

 


További uniós segítség

Az Európai Bizottság az Európai Unió mezőgazdasági költségvetéséből 172,5 millió euróval (mintegy 55,2 milliárd forint) finanszírozza az uniós agrár-élelmiszeripari termékek népszerűsítését Európában és világszerte – közölte a bizottság kedden. A következő három évben 79 kampányt indítanak, amelyek a termékek széles skáláját népszerűsítik, egyebek között a tejtermékeket, az olajbogyót és az olívaolajat, a zöldségeket és a gyümölcsöket.
Phil Hogan, a mezőgazdaságért és a vidékfejlesztésért felelős biztos elmondta, a programmal támogatják az uniós agrár-élelmiszeripari termelőket termékeik minőségének megismertetésében, egyrészt az EU-n belül népszerűsítve azokat, másrészt új piacokat is nyitva számukra. Kiemelt figyelmet fordítanak az európai élelmiszerek minőségének földrajzi jelzésekkel történő alátámasztására és az ökológiai termelési módszerekre is. A gyümölcs- és zöldségágazattal 23 program foglalkozik majd. A 79 jóváhagyott programból 48 nem uniós országban lesz. (MTI)



(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám