`

A Nyírségben és a Hajdúságban nagyon nagy a szárazság: 100 mm-nél is több csapadék hiányzik a talajból. Várhatóan szombaton érkezik majd egy markáns hidegfront, mely meghozza az őszi időjárást, de csak a hőmérsékletben, csapadékban nem - áll az OMSZ agrometeorológiai előrejelzésében.


Az elmúlt egy hét során jelentősebb csapadék nem hullott az országban, csak pénteken és szombaton fordultak elő elszórt záporok (jellemzően 5 mm alatti mennyiséggel), elsősorban a Dunántúlon és az északkeleti országrészben, ugyanakkor az ország területének nagyobb része teljesen szárazon maradt. A talaj nedvességtartalma a szeptember eleji csapadékeloszlásnak megfelelően a Dunántúlon nedves, ezzel szemben például a Nyírségben és a Hajdúságban nagyon nagy a szárazság: 100 mm-nél is több csapadék hiányzik a talajból. A hőmérséklet késő nyáriasan alakult, a maximumok pénteken országszerte 30 Celsius-fok körül álltak be, majd a szombatra átvonult gyenge hidegfront pár fokos lehűlést hozott. Rohamosan rövidülnek a nappalok és hosszabbak az éjszakák, erősebb az éjszakai lehűlés, így a front utáni légtömegben vasárnap és hétfő reggelre már sokfelé jelentek meg 10 fok alatti minimum-hőmérsékletek.

A kukoricatermesztésben használatos 10 fokos bázishőmérséklettel április 1-től számolt hőösszegek többnyire 1600 és 1850 foknap között járnak az országban. A legmagasabb értékek a Tisza alsó szakaszának környékén vannak, míg a legalacsonyabbak (a magasabb területeket leszámítva) az északi és a nyugati határszélen. Az értékek rekordközeliek, már bőven elegendő hőmennyiség gyűlt össze a kukorica beéréséhez. A hőösszeg jelentős többlete miatt az átlagosnál nagyjából két-három héttel előrébb járnak a fenológiai fázisok és az érési folyamatok szinte minden növényünknél. A napraforgó és a kukorica beérett, az aratása folyamatban van. A száraz idő hatására a kukoricaszemeknek egyre ideálisabb a nedvességtartalma. Ez a kedvező folyamat a héten is folytatódni fog egészen péntekig, a szárítási költségek (ahol szükség lesz rá), alacsonyabban fognak alakulni. A korai betakarítás miatt elegendő idő lesz az őszi vetések előkészítésére és elvégzésére. A kikelt repce számára a legtöbb helyen elegendő nedvesség áll a rendelkezésére a talajban, így jól fejlődhet, de a Nyírségben és a Hajdúságban a száraz talajban vontatott kelés és növényfejlődés várható.

A folytatásban péntekig marad a késő nyári, száraz idő: a hőmérséklet emelkedik, a hét közepén már országszerte 30 fok közeli maximumok várhatók. Előreláthatóan szombaton érkezik egy markáns hidegfront, amellyel beköszönt az őszi időjárás. A hőmérséklet vasárnapra jelentősen visszaesik, már csak 20 fok körüli napi csúcsértékek várhatók. A fronttal eső is érkezik, ennek mennyisége azonban viszonylag kevésnek ígérkezik, jellemzően 10 mm alatti csapadékösszeg valószínű. A front gyors átvonulása után valószínűleg ismét száraz időszak következik. Az egyre hosszabbodó éjszakákon sokfelé erős harmatra lehet számítani. Komolyabb szelet majd csak a hét végi front hoz, egyébként nagyrészt mérsékelt, időnként élénk légmozgásra számíthatunk.

További részletek itt.


(forrás: OMSZ)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám