`

A precíziós gazdálkodás bevezetéséhez mutattak gyakorlati megoldásokat az I. PREGA START Konferencia és Gazdafórum előadói közel száz környékbeli gazdálkodónak Nagykátán.


Hogyan induljunk el a precíziós gazdálkodással? Valóban csak több százmilliós beruházás szükséges ahhoz, hogy elkezdjük az adatalapú gazdálkodást Milyen támogatási lehetőségek kapcsolódhatnak a digitalizálódó mezőgazdasághoz? Ezen kérdések köré épült az I. PREGA Start Konferencia és Gazdafórum Nagykátán, amely teljesen új kezdeményezésként indult útjára a precíziós gazdálkodási konferenciák történetében. Az Agroinform.hu portál, az Agrármarketing Centrum és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szervezésében megvalósult március 20-i rendezvény a kis- és közepes gazdálkodóknak nyújtott elméleti és szántóföldi bemutatóval kiegészített gyakorlati segítséget, gazdaságuk hatékonyabb működéséhez költségeik optimalizálása, valamint bevételeik növelése mellett.  


Racionális termelés kezdődik


Papp Gergely, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakmai főigazgató-helyettese köszöntőbeszédében kiemelte, a világot és ezen belül a mezőgazdasági ágazatokat is érintő, gyorsan bekövetkező, hatalmas technológiai és digitális változásokhoz alkalmazkodniuk kell a gazdálkodóknak.
– Nem csak a mezőgazdasági technológiák terén fognak bekövetkezni gyors változások, hanem a szabályozási rendszerekben is. Ezért is fontos, hogy a PREGA Start Konferenciához hasonló rendezvényeken és gazdafórumokon részt vegyenek a termelők és az újdonságokról első kézből értesülhessenek – emlékeztetett Papp Gergely.

Mint mondta, a precíziós gazdálkodás nem feltétlenül a legkorszerűbb berendezések használatáról szól. Az adatok és információk elemzése legalább olyan fontos, ahogyan a precíziós gazdálkodást meghatározó szemléletváltás is elengedhetetlen.
– Amikor arról beszélünk, hogy egy gazdaság áttér a precíziós technológiára, tulajdonképpen arról van szó, hogy racionálisan kezdünk el termelni a környezet kímélése mellett, a gazdaságosság és költséghatékonyság jegyében – tette hozzá.


A felzárkóztatást muszáj meglépni


Hivatalosan Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár, a rendezvény fővédnöke nyitotta meg a konferenciát, majd rövid gazdasági kitekintést tartott, amiben kiemelte, hogy a magyar mezőgazdasági ágazat volumene 2010 óta folyamatosan, dinamikusan növekszik. Ezen kívül beszámolt a hétfői uniós mezőgazdasági tanácsülésről. Mint mondta, itt elhangzott, hogy biztosan működni fog a 2020 utáni támogatási rendszer, tehát 2019 nyarán már pontosan tudni fogják a gazdálkodók, hogy milyen keretek között fognak dolgozni. Czerván György beszámolójából többek között az is kiderült, hogy a területalapú támogatás biztosan meg fog maradni 2020 után, valamint megmaradnak a termeléshez kötött támogatások és a kétpilléres átcsoportosítás lehetősége is. Változni fognak ugyanakkor a zöldítési és a kölcsönös megfeleltetési feltételek.

Az államtitkár a kis- és  közepes családi gazdaságok felzárkóztatásáról is beszélt, amely ,,bizony sok pénzbe kerül, azonban ezt muszáj meglépni és megvalósítását akár az állami költségvetésből is támogatni kell".


A helyspecifikus vetés sajátosságai


Mesterházi Péter Ákos az AXIÁL Kft. precíziós gazdálkodási csoportvezetője előadásában a helyspecifikus vetés bevezetésének lehetőségeit mutatta be. Napjainkban egyre többen szeretnék kiaknázni az inputanyagok racionálisabb felhasználásából adódó potenciális hatékonyság- és jövedelmezőség-javulást. A helyspecifikus alkalmazások közül is egyre nagyobb figyelem irányul a kapásnövények változó tőszámú vetésére.
– Ennek bevezetéséhez két feltétellel kell számolnunk – ismertette. – Egyfelől a tőszám szabályozására alkalmas vetőgép kérdése, másfelől megfelelő agronómiai döntés, hogy az adott táblán milyen tartományban, illetve milyen léptékkel szabályozzuk a tőszámot.A műszaki hátteret illetően a legtöbb mai szemenkénti vetőgépnél elérhető a tőszámszabályozás. De, akik erre nem alkalmas vetőgéppel rendelkeznek, azok sincsenek kizárva, nagyon sok hagyományos vetőgépre utólag is kiépíthető ez a vezérlés.

Az agronómiai vonatkozást illetően már nem ennyire egyértelmű a helyzet.
– A feladat elméletben egyszerű: meg kell határozni a táblán belüli kezelési egységeket, azok helyzetét, és meg kell határozni az azokon alkalmazandó stratégiát, hogy mennyire legyen intenzív az inputanyagok felhasználása. Ugyanakkor, lévén, hogy a szántóföldi növénytermesztés rendkívül komplex tevékenység, számos tényezőt figyelembe kell venni, hogy képesek legyünk megalapozott döntést hozni –  tette hozzá.

Az előadásban azt is bemutatta be, hogy a térinformatika és a geostatisztika milyen módon tud ebben a gazdálkodók segítségére lenni. A precíziós növénytermesztés első lépéseiről egy családi gazdaságban Zsár Ernő Tamás Fejér megyei gazdálkodó számolt be. A fiatal termelő és növényorvos röviden bemutatta gazdaságát, valamint sorra vette a precíziós gazdálkodással  kapcsolatos beruházások lépéseit és ezek előnyeit. Végül a jövőre nézve összegezte a bővítési terveit.


Teszt alatt


A precíziós állattenyésztés területéről is hasznos információkat közvetített az Invitech Solutions képviseletében Tarr Zoltán. Az előadás az IoT szenzoros megoldásokat ismertette a szarvasmarhatartásban. Az Invitech Solutions előadása egy széles szakmai együttműködésben létrejött pilot projekten keresztül mutatta be az IoT és LoRa technológia kiépítését és  alkalmazását egy tejgazdaságban. A környezeti adatok mérésével, feldolgozásával és vizualizációjával a tartási körülmények optimalizálása és a takarmányozás tervezhetősége válik lehetővé. A teszt fázisban lévő pilot projekt a hálózat kiépítésével és az adatok gyűjtésével hosszú távon támogatja a helyes kérdések megfogalmazását és a termelés hatékonyságát növelő következtetések levonását.


Variációk gépekre, eszközökre


Markovics Tamás a KUHN Center Magyarország Kft. termékmenedzsere a rendezvényen kiállított KUHN Metris 4102 S vontatott precíziós szántóföldi permetezőgép specifikációit és előnyeit mutatta be részletesen. A gazdák különböző okok miatt választják a nagy teljesítményű gépeket, amelyek a precíziós kijuttatás mellett extra kényelmi funkciókkal rendelkeznek. A KUHN Metris permetezőgép a legkülönbözőbb elvárásoknak is megfelel: kompakt kerettel lett felszerelve, amely 18-36 méteres mérettel elérhető. A teljes felfüggesztés a gépkezelő kényelmét biztosítja mind az úton, mind pedig a földeken. A speciális, tisztavizes és főtartály elrendezés és a multifunkciós szelepirányító-panel a könnyebb kezelhetőségért felel dugattyús membrán- illetve centrifugál szivattyúval, hogy a szükséges nagy munkasebesség közben is megvalósítható legyen a pontos munkavégzés.

Kis büdzsé – nagy eredmények? Ezzel a kecsegtető címmel tartott előadást Bolyán Péter, az i-Cell Kft. értékesítési vezetője. Az i-Cell Kft. nem a precíziós technológiák gépészeti hátterével, hanem az ezekből kinyerhető adatok és értékes információk begyűjtésével foglalkozik, amely hátteret biztosít a digitalizációra alapuló gazdálkodás hatékony megvalósításához.

A már meglévő, öregebb traktorok ISOBUS-os átalakításának lehetőségeit ismertette Papp Jenő, Két-Kata Kft. területi képviselője, amely módszer sok gazdálkodónak komoly költségmegtakarítást jelenthet. Papp Jenő felhívta a gazdálkodók figyelmét arra, hogy bármilyen márkájú, típusú- és felszereltségű traktor felszerelhető ISOBUS rendszerrel, akár egy óra leforgása alatt. Az előadás olyan fontos témaköröket is érintett, mint például hogyan tudja az erőgép tulajdonosa a traktorkabin kezelhetőségét leegyszerűsíteni és a "monitor- illetve kütyüerdőt" hogyan lehet egy monitorra leegyszerűsíteni, vagy kiváltani.  

A drónok egyre hangsúlyosabb mezőgazdasági szerepéről is szó esett. Frikker Attila a Duplitec Kft. szakembere előadásból kiderült, hogy mi is az a sokat emlegetett NDVI, valamint a szakember rávilágított az NDVI és NDRE közötti különbségre is. A dróntechnológia komoly segítséget nyújthat a nitrogénmenedzsmentben, valamint abban is, hogy mikor és hogyan érdemes tápanyagot kijuttatni, vagy akár betakarítani. A PREGA Start Konferencia és Gazdafórum gyakorlati bemutatókkal zárult.


(forrás és kép: Agroinform.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám