`

A Központi Statisztikai Hivatal elkészítette a szántóföldi növénytermesztés 2017-es adatainak elemzését.


2017-ben a fontosabb őszi betakarítású növények termésmennyisége – az előzetes adatok alapján – elmaradt a rekordévet jelentő 2016. évitől, amihez a nyári aszályos időjárás is jelentős mértékben hozzájárult. Közel 200 ezer hektárral (7,9 százalékkal) kisebb területen közel 2,7 millió tonnával (13 százalékkal) kevesebb gabona termett. A legnagyobb visszaesés a kukoricánál következett be, amelyből az előző évinél 22 százalékkal kevesebbet (6,8 millió tonnát) takarítottak be. 2017-ben napraforgóból a hosszú aszályos és forró nyár ellenére közel 2 millió tonnát takarítottak be, amely a 2016. évinél 6,4, a 2012–2016.évek átlagánál 27 százalékkal volt nagyobb.

Az Agrárium, 2016 című összeírás adatai alapján a különböző szántóföldi növények termesztésével foglalkozó gazdaságok méretkategóriákon belüli eloszlása különböző. Búzatermesztéssel sok 2 hektárnál alacsonyabb szántóterülettel rendelkező gazdaság foglalkozik, de jelentős a gazdaságok száma az 5-50 hektáros nagyságkategóriákban is, ahová a kukorica-, a napraforgó- és lucernatermesztéssel foglalkozó gazdaságok nagy része sorolható.

2017-ben az ország mezőgazdasági területének 82 százaléka szántóterület volt. A mezőgazdasági terület arányában a legnagyobb szántóterülettel Békés, Baranya, Tolna, Vas és Győr-Moson-Sopron megyék rendelkeznek. A szántóföldi növények közül a búza vetésterülete Heves megyében a legnagyobb (32 százalék), Jász-Nagykun-Szolnok (29), Fejér (27) és Győr-Moson-Sopron (27) megyékben jelentős, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a legalacsonyabb arányú. A legtöbb kukoricát és napraforgót Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében termesztik, ahol 39, illetve 26 százalékos a vetésterület aránya. Repcétjellemzően a Dunántúlon termesztenek, Vas megyében 17, Zala megyében 15 százalékos a vetésterület aránya a szántóterületből.

A teljes elemzés itt olvasható.


(KSH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám