`

Megfelelő vetőmag-kiválasztással, modern technológiával és energiatakarékos gazdálkodással a magyar kukorica- és búzatermelők is felvehetik a versenyt a nyugat-európai gazdálkodókkal – hangzott el a II. Kukorica és Búza Konferenciasorozat debreceni tanácskozásán.


Hazánk szántóinak nagy részét a kukorica és a búza foglalja el, mindkét növény vetésterülete körülbelül 1 millió 200 ezer hektár, így meghatározó szerepet játszanak a mezőgazdaságban és a GDP-ben. Ugyanakkor a termesztés hatékonysága még mindig elmarad Nyugat-Európáétól és a tengeren túli országokétól. Nagy János professzor, a Debreceni Egyetem kutatója szerint a probléma megoldása a precíziós termesztésben rejlik.
– A gazdálkodóknak azonban figyelni kell arra is, hogy már a talaj-előkészítésben rendkívül energiatakarékos (főleg víztakarékos) megoldásokat kell alkalmazni, hiszen a csapadékmennyiség Magyarországon minden növénykultúránál korlátozó tényező. A megfelelő vetőmag kiválasztása után pedig a tápanyag-ellátást, -ápolást és a szükséges öntözést is biztosítani kell. Mindezt hatékonyabb ráfordítással és nagyobb terméseredménnyel, mint eddig, ami kutatásaink szerint lehetséges – részletezte a precíziós gazdálkodás lényegét Nagy János, a II. Kukorica és Búza Konferencián.

A tanácskozást január 18-án rendezték meg a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszer-tudományi és Környezetgazdálkodási Karán, ahol 16 kiváló szakember mutatta be a kukorica- és a búzatermesztéssel kapcsolatos legújabb ismereteket.
– A konferencián a termesztéstechnológia teljes vertikumát ismertették a szakemberek a talaj-előkészítéstől a vetőmag kiválasztásán, a trágyázáson és a növényvédelmen keresztül egészen a tárolásig az értékesítéssel bezárólag – tájékoztatott Németh István, a szervező Magro.hu mezőgazdasági piactér ügyvezetője.

A rendezvényre csaknem háromszáz gazdálkodó érkezett az ország minden részéből, sőt a Kártápaljáról, Erdélyből és a Partiumból is regisztráltak érdeklődők, hogy korszerű szakmai ismeretekre tegyenek szert.
– A Debreceni Egyetem agrárkarának az a célja, hogy Közép-Európa mezőgazdaságban meghatározó tudás-előállító, -továbbító intézménye legyen. Küldetésünk továbbá, hogy víz-, energiatakarékos, környezetbarát és gazdaságos élelmiszerellátást valósítsunk meg, ami valójában a körforgásos biomassza gazdálkodásnak az alapja. Ebbe illeszkednek a mai előadások, sőt a kar pályázatai is ezt a filozófiát támogatják – hangsúlyozta Komlósi István dékán.

A korszerű gazdálkodás, fenntarthatósági követelmények nemcsak a terméshatékonyság, hanem a pályázati támogatások szempontjából is fontos lehet a jövőben a termelőknek.
– A környezettudatos, precíziós gazdálkodásnak az alapjait mindenkinek el kell sajátítani, aki mezőgazdasággal foglalkozik, mert akkor talán a támogatási források fennmaradhatnak azon a szinten, mint ahol ma állnak. Ez azonban a szakmai alapok bővítése, új információk szerzése nélkül elképzelhetetlen, ezért fontos ez a mai konferencia – emelte ki Farkas Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának alelnöke, a Mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság megalapításáért felelős kormánybiztos.


(forrás: Debreceni Egyetem)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám