`

Kedden nyújtotta be a gazdasági tárca az adózás rendjét meghatározó törvényjavaslatot. Ha a parlament megszavazza, akkor egyszerűbb, könnyebb és még inkább ügyfélbarát lesz az adózás.


A gazdasági tárca 2014. ősze óta dolgozik az új, adóeljárási koncepción, amelyből a számos adózóbarát intézkedés (pl. a támogató eljárás, az adózók minősítése, az e-szja) már jelenleg is segíti a lakosságot, a vállalkozásokat. Az új törvény változásait, új jogintézményeit fokozatosan vezette be a kormány, az Országgyűlésnek október 24-én benyújtott javaslat a végleges és teljes verzió, és ha a parlament megszavazza, akkor 2018. január 1-jétől már ez határozná meg Magyarország adózásának a rendjét.

A nyári társadalmi vitára bocsátást követően beérkező vélemények, javaslatok közül a szakmailag indokolt, illetve az adózók javára történő változtatásokat mind megvizsgálták, és igen jelentős részüket át is vezették. Többek között az önellenőrzési pótlék mértékét jelentősen csökkentették, a késedelmi pótlék felének megfizetése helyett csak a jegybanki alapkamatot kell felszámítani. Sőt a késedelmi pótlék mértékét sem kell 5 százalékponttal megnövelni, az adószakma véleményét elfogadva az a jegybanki alapkamat kétszerese marad. Vagyis – amennyiben az alapkamat mértéke nem változik - jövőre 1,8 százalékkal kell számolni, és nem 5,9 százalékkal. A beérkező javaslatok nyomán az adózók jogorvoslati jogát helyezték előtérbe az eljárás gyorsításával, egyszerűsítésével szemben, így pl. a vagyoni, jövedelmi és egyéb körülményekről szóló teljességi nyilatkozatot nem minden ellenőrzésnél, hanem csak a bűncselekmény gyanúja esetén indítható vagyonosodási vizsgálatokra korlátozták.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal számos szolgáltatását a tervezet még tovább bővíti. Többek között bevezetné a kezdő vállalkozások mentorálását. Így az évi 80 ezer cég támogatásával az adóhivatal nemcsak a vállalkozóvá válást segíti, hanem az ország versenyképességét is tovább növelheti. A NAV emellett egy 2019. január 1-jén debütáló új szolgáltatással könnyítené meg a bejelentést, illetve a változásbejelentést. Egy rendkívül egyszerűen használható, online felületet biztosítana, így a bejelentés csupán – egy kényelmesen, akár otthonról is elvégezhető – pár kattintásos művelet lesz. Az adminisztrációt csökkentené, és a cégeknek, illetve a magánszemélynek is jelentős könnyebbséget jelentene, hogy 2018-tól bárki, bármely adóügyében dönthetne úgy, hogy elektronikus úton tartja a kapcsolatot az adóhatósággal.

Jövőre még inkább megéri az adóhivatal honlapját felkeresni. Különösen igaz ez a 200 ezer megbízható státuszú cégre. 2018-tól ugyanis a NAV közzéteszi honlapján a megbízható adózók nevét és adószámát. Az adóhivatal honlapja a jogbiztonságot is segíti. A NAV semmilyen szankciót nem szabhat ki, ha valaki a tájékoztatóban meghatározottak szerint járt el. A körültekintő adózónak tehát nem kell megfizetni se a késedelmi pótlékot se az adóbírságot.

A bürokrácia-csökkentés az adóeljárást is érinti, így számos bonyolult jogintézmény megszűnhet a jövőre. A tervezet szerint például nem lesz fokozott adóhatósági felügyelet, amely többek között formalizáltsága miatt is rendkívül nagy adminisztrációs terhet ró az érintett vállalkozókra. Erre a szigorú felügyeletre gyakorlatilag nincs is szükség, hiszen az adóeltitkolókat, adócsalókat – az egyre szélesebb körű adatbázisának és hatékony kockázatelemzésének köszönhetően – azonnal kiszűri a NAV. Megszűnne az adószám felfüggesztése éppúgy, mint ahogy számos (a jogszerűtlen adóelőleg mérséklése miatti, illetve az üzletlezárást helyettesítő) mulasztási bírság kiszabásának alapjául szolgáló tényállás. A könnyítés mellett alkalmas a pusztán időhúzás miatt benyújtott fellebbezések visszaszorítására is az az új szabály, amely szerint, ha az adózó lemond a fellebbezésről és az esedékességig megfizeti a határozatban előírt adókülönbözetet, mentesülne a kiszabott adóbírság 50 százalékának megfizetése alól.

A belső jogharmonizáció biztosítása miatt szükséges számos adójogszabály módosítása is. A jogtechnikai változásokat az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény hatálybalépésével összefüggő törvények és egyes egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat tartalmazza, amelyet szintén kedden nyújtott be a tárca a Parlamentnek.

A törvénytervezetek szövege itt érhető el.


(NGM)

 


Fejlesztési adókedvezmény innovatív vállalkozásoknak

Adókedvezményt is igényelhetnek a jövőben a vállalkozások a közép-magyarországi régióban megvalósított fejlesztéseik során, amennyiben a parlament megszavazza Varga Mihály nemzetgazdasági miniszternek Tuzson Bencével, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkárával közösen benyújtott törvényjavaslatát. A miniszter közölte: a lehetőséggel – a készpénztámogatásoknál alkalmazandó szabályokkal összhangban – azok a nagyvállalkozások élhetnek, amelyek új termékeket, illetve eljárásokat fejlesztenek.

A fejlesztési adókedvezményt az Európai Bizottság előzetes engedélye alapján, az abban foglaltaknak megfelelő összegben lehet majd igénybe venni. A könnyítés igénybevételének kiemelt feltétele, hogy az érintett adózók a foglalkoztatottak számát vagy a bérköltségek összegét meghatározott mértékben növeljék. A rendelkezés a Nemzetgazdasági Minisztérium várakozásai alapján hozzájárulhat a régió további fejlődéséhez, az innovációs újdonságok magyarországi fejlesztéséhez és a foglalkoztatottság, valamint a bérek növeléséhez. (MTI)


 

 

 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám