`

Módosult a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet. A módosításokat a 84/2015. (XII. 17.) FM rendelet vezeti be.

 

A növényvédelmi tevékenységről szóló rendelet több ponton is jelentős változtatásokat vezetett be az idei év elején. A legfontosabb módosításokra szeretnénk felhívni a figyelmet, azzal együtt javasoljuk a módosított jogszabállyal kapcsolatos önálló tájékozódást, hiszen e tájékoztató nem tér ki a speciális esetek módosítására.


A jelenleg hatályban lévő rendelet alapján, közterületen vagy lakott területen, üdülőterületen kizárólag II. és III. forgalmi kategóriába sorolt növényvédőszerek használhatók fel, növényvédelmi szakirányító bevonásával. Amennyiben a növényvédőszert lakott területen, nem kézi erővel hajtott géppel kívánják elvégezni, az érintett területtel határos ingatlanon tartózkodókat a kezelés megkezdése előtt tájékoztatni kell.

Csávázott vetőmagot, pneumatikus vetőgéppel, ez elsodródás megakadályozása miatt, megfelelő csővezetékkel (deflektorral) ellátott vetőgéppel szabad, a csávázószer engedélyokiratában foglalt egyéb szabályok betartása mellett.

Az új életbe lépő rendelet, szabályozza az engedéllyel rendelkező növényorvosok kötelező teendőit, illetve az engedély visszavonásának szabályait. Emellett a rendelet szabályozza az engedéllyel rendelkező növényorvosok kötelező továbbképzésének részletes előírásait.

Nagyon lényeges változás lépett életbe a növényvédelmi szakirányítói tevékenységgel kapcsolatosan. Növényorvosi vény, kizárólag olyan személy részére állítható ki, akivel a növényvédelmi szolgáltatás nyújtására irányuló írásbeli szerződés van életben a növényorvos és a gazdálkodó között. A növényvédelmi szolgáltatásra vonatkozó szerződés megkötését a növényvédelmi szolgáltatónak 15 napon belül a rendelet 9. mellékletében foglalt adattartalommal elektronikus úton be kell jelentenie a NÉBIH által működtetett elektronikus felületen. A szerződéses időtartam nem lehet rövidebb egy vegetációs időszaknál, és egy területre egyidejűleg csak egy szerződés lehet hatályban.

További igen jelentős változás lépett életbe a növényvédelmi gépek műszaki felülvizsgálatára vonatkozóan. A háti, illetve kézi növényvédelmi gépek kivételével, az árutermelésben használt növényvédő gépeket három évente időszaki műszaki felülvizsgálat alá kell vetni. „2016.november 26-a után, a három évnél idősebb, nem felülvizsgált, vagy felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel növényvédelmi tevékenységet végezni tilos.” A vizsgálatot a Növényorvosi Kamara által üzemeltetett felülvizsgáló állomások végzik el. A felülvizsgáló állomások jegyzékét a NÉBIH honlapján teszi közzé, emellett a felülvizsgált berendezésekről, gépekről, a NÉBIH honlapján naprakész nyilvántartás érhető majd el.

A módosított, és jelenleg hatályos jogszabály az alábbi linken érhető el:
http://njt.hu/cgi_bin/njt_doc.cgi?docid=131581.316096

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám