`

Még mintegy 300 ezer kérelmező 57 500 földrészletén, összesen 950 ezer hektár szántóföldön kell megszüntetni az osztatlan közös tulajdont, májusban az érintett gazdák tájékoztató leveleket kapnak az eljárásról - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.

 
 
 
Nagy István ismertette: az első országos méretű ütem végrehajtása 18 megyében és a fővárosban 1-1 járási hivatal illetékességi területén indult el januárban, májusban a földtulajdonosokat egyezségre hívják, a tárgyalások a napokban elindulnak. Az év második felében a megyék második kijelölt járásában folytatódnak majd a munkák, a gazdák földmérőkkel fognak találkozni országszerte - jelezte.

Közlése szerint a költségvetés jelentős kerettel járul hozzá a projekt sikeres végrehajtásához: az idén a két ütem pénzügyi hátterét a 2014. és a 2015. évi források biztosítják, ami összesen 5 milliárd forint.

Nagy István elmondta, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldek nagyrészt a rendszerváltáskor a kárpótláskor keletkeztek. Rámutatott arra, hogy ez a tulajdoni forma akadályozza a mezőgazdasági tevékenységet, mivel a tulajdonostársak a legtöbb esetben nem tudnak megegyezni a föld használatáról. Mindez nehezíti a támogatások igénybevételét is. Közölte, hogy Vas megyében 500 millió forintos pénzügyi keretből három járási földhivatal területén, négy járás - celldömölki, kőszegi, szombathelyi és a vasvári - 112 településén összesen 25 ezer hektáron 1894 földrészlet megosztása befejeződött. A program az  érintett földhivatalok tapasztalatainak felhasználásával folytatódik országosan - jelezte. A Vas megyei tapasztalatok azt mutatják, hogy a gazdák megegyeznek egymással.

Tájékoztatása szerint a megosztás jogi feladatait jogi szolgáltató látja el, a tárcával kötött szerződés alapján a Nemzeti Kataszteri Program Nonprofit Kft. pályáztatás és közbeszerzési eljárás keretében végzi a jogi és földmérési feladatok végrehajtóinak kiválasztását.

Kérdésre válaszolva jelezte: ha a szántóföldek megosztása befejeződik, az erdőkkel hasonló programot terveznek megvalósítani. Ehhez az erdőtörvényt érintő szabályozás rendezése szükséges. A kormány célja, hogy a ciklus végére a szántóföldi területek megosztása befejeződjön, sikerüljön kivezetni az osztatlan közös tulajdonjogi formáját - tette hozzá. Az erdők esetében a megvalósítás jogi hátterének előkészítését a ciklus végére valószínűsítette.
 
 
(MTI)
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám