`

Felháborodtak az almatermelők azon, hogy a hazai gyümölcsöt az egyik áruházlánc mélyen a piaci ár alatt kínálta akciójában. Szerintük a piaci helyzet nem indokolja az alacsony árakat – írta a Világgazdaság.


A szüreti és a feldolgozási szezon lassan zárul, és bár pontos szám még nincs, az biztos, hogy gyenge lett az idei termés étkezési almából, és minden bizonnyal 400 ezer tonna alatt marad a mennyiség – mondta a Világgazdaságnak Apáti Ferenc, a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke. Hozzátette, idén az étkezési alma a termés egyharmadát sem éri el. Ennek az az oka, hogy sok volt a tavalyi fagyok miatti minőségi sérülés, több volt az apró alma, és a nyári aszály is ártott, például színeződési problémákat okozott. Ennek megfelelően viszonylag magas termelői árak alakultak ki: az első osztályú tartályládás lédig áruért – amelyet nem tároltak, nem csomagoltak és semmilyen egyéb költség sem terhelte – kilónként nettó 100-110 forintot adtak a szüreti időszakban. Ez a tavalyi ár duplája.

Ha nem egyből a fa alól adják el az almát, még a tárolás, válogatás, csomagolás, árumozgatás, szállítás és egyebek költségeivel is számolni kell, ami az alelnök szerint kilónként további nettó 60–100 forint közötti tétel. Ebbe a helyzetbe „rondított bele” az egyik áruházlánc akciója, amelynek keretében 158 forintos fogyasztói áron – vagyis az áfát levonva nettó 124 forintért – árulták az almát. (A FruitVeB nem nevezte meg az áruházláncot, de a múlt héten zárult akció az Auchan reklámújságjában szerepelt.)

Apáti Ferenc szerint az áruházláncba nem tartályládás alma került, amelyet a beszerzési ár alatti értékesítés tilalma miatt maximum 158 forintért vehetett az áruházlánc, ebbe az árba pedig a tárolás és a kapcsolódó költségek már nem férnek bele. Normál esetben, ha a termékpályán senki nem akar veszteséget lenyelni, nem mehet 250–300 forint alá a fogyasztói ár – mutatott rá a 158 forintos ár irreális voltára.


(forrás: vg.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám