`

Befejeződött a NAK és a francia partnerszervezete, az Interfel közös, zöldség- és gyümölcsfogyasztást ösztönző programjának második éve, amelynek során közel 3300 kg zöldséget és gyümölcsöt kóstoltattak a gyermekekkel.


2018-ban kezdődött el a Magyarországon és Franciaországban párhuzamosan zajló, a zöldség- és gyümölcsfogyasztást ösztönző program, amelyet itthon a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, ott pedig az Interfel koordinál. A hároméves kampány második esztendejének programsorozata 2019. áprilisában indult el, a záró workshopot pedig november 7-én tartották.

Süle Katalin, a NAK Zala megyei elnöke az idei eredményeket is bemutató eseményen elmondta, anyaként, saját gyermekeit figyelve is látszik, hogy sikeres a program, nem csak a számok szerint. Úgy vélte, jó ötlet volt a kamara részéről ez a kezdeményezés. Ebben az évben a fővárosi, júniusi „Friss Zöldségek és Gyümölcsök Ünnepe” rendezvénysorozat mellett az országos roadshown 15 vidéki fesztiválon, továbbá az Auchan és a Tesco üzleteiben 62 alkalommal tartottak kóstoltatást.
– Az idei eseményeken közel 2600 kilogramm gyümölcsöt és több mint 500 kilogramm zöldséget kóstoltattunk meg a gyermekekkel, valamint 1,1 millió családos ember figyelmét hívtuk fel az egészséges étkezés fontosságára – tette hozzá Süle Katalin.

A NAK és a francia szakmaközi szervezet közötti együttműködést példásnak, modellértékűnek nevezte Mártonffy Béla, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara országos kertészeti és beszállítóipari osztályának elnöke.
– Ebben az évben idehaza a paprika, a paradicsom, a gomba, az alma, a meggy, a görög- és sárgadinnye, a sárgarépa, az uborka, a kajszi- és őszibarack voltak a kínálatban. A program a gazdák egyetértésével és támogatásával zajlik, amely kettő célt valósít meg: gazdaságit és népegészségügyit. A gazdasági cél a minőségi hazai zöldség- és gyümölcstermesztés fejlesztése, a népegészségügyi pedig, hogy a hazai fogyasztás megközelítse a WHO által ajánlott napi 400 g-os mennyiséget. A program segítségével a jövő generáció fogyasztói tudatosságát szeretnénk felépíteni. A Kárpát-medence különlegesen jó klímája hozzájárul ahhoz, hogy az itt termelt zöldségek és gyümölcsök nemcsak jó ízűek, hanem beltartalmilag is kimagasló értékűek – mondta.

Mint megjegyezte, a kamara szeretné elérni, hogy a magyar zöldség- és gyümölcstermelés mennyiségileg és minőségileg is növekedjen, amihez hozzájárulhat a most elindított országos öntözésfejlesztési program is. A mostani Vidékfejlesztési Programbeli pályázatok pedig a termesztéstechnológia, illetve a feldolgozottsági szint javítását segítették.

A remények szerint növekvő mennyiség „felvevői” hosszú távon a NAK-Interfel közös kampány célcsoportja, a most 4-14 éves gyermekek lehetnek, de a szervezők bíznak az utánuk következő generációk fogyasztási szokásainak megváltozásában is. Mint Mártonffy Béla megjegyezte, a kamara szeretné, hogy ezért a program ne érjen véget 2020-ban, hanem tovább folytatva a 14-18 éves, valamint a 18 év feletti korosztállyal is (még jobban) megszerettessék vagy megkedveltessék a friss zöldségeket és gyümölcsöket.

Rövidfilm az eseményről itt megtekinthető.


(nak.hu/RF)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám