`

Júniusban a mezőgazdasági termelői árak átlagosan 10,5 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján kedden megjelent adatokból.


A növények áremelkedésének felgyorsulásához alapvetően a gabonafélék, az ipari növények és a gyümölcsök drágulása járult hozzá, de a zöldségfélék éves áremelkedése is magasabb volt a májusinál. A burgonya 25,8 százalékos éves drágulása júniusban viszont jelentősen elmaradt a májusi 76,0 százalékos mértéktől. A gabonafélék termelői ára átlagosan 6,5 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel azelőtt, míg májusban csak 0,8 százalékos volt az emelkedés mértéke. A búza 20,8 százalékkal került többe, mint egy éve, a kukorica 4,2 százalékkal volt olcsóbb a tavaly júniusi áránál, míg májusban 13,0 százalékkal esett az ára éves összevetésben.  

A zöldségfélék felvásárlási ára 17,6 százalékkal nőtt tavaly júniushoz mérve. Legjobban a vöröshagyma drágult, 74,8 százalékkal, 39,0 százalékkal a zöldbab, 16,7 százalékkal drágult a paradicsom, 4,9 százalékkal az uborka, és 16,4 százalékkal a fejes saláta. A tavaly júniusi áránál alig 2,5 százalékkal olcsóbb lett a sárgarépa és 1,1 százalékkal a karfiol. A gyümölcsök ára átlagosan 28,5 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az alma 36,7 százalékkal olcsóbb, a körte 14,8 százalékkal drágább lett, az őszibarackért átlagosan 7,1 százalékkal kellett kevesebbet fizetni, a szilva és a ringló felvásárlási ára a KSH szerint a tavalyi júniusinak a felét sem érte el, a meggyfélék viszont 70,4 százalékkal drágultak.

Az élő állatok felvásárlási ára 12,3 százalékkal emelkedett, a vágósertés ára 25,6 százalékkal ment feljebb a tavaly júniusinál a vágómarha 3,4 százalékkal drágult, a baromfi 2,4 százalékkal került többe. A tej felvásárlási ára 7,0 százalékkal emelkedett, a tyúktojás ára 1,3 százalékkal nőtt.


(KSH/MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám