`

A Nemzeti Agárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Igazgatósága a „Tanuljunk együtt!” programsorozat keretében 2019. április 24-25. között  az „Oltós alvasztású sajtok készítése és a félkemény sajtoknál előforduló gyártástechnológiai hibák elemzése” témában tartott gyakorlati programot.


A kamara finanszírozásával megvalósult kétnapos workshop célja az volt, hogy a sajtgyártás technológiai paramétereiről, hibalehetőségeiről – amik a sajt minőségét is befolyásolják – kapjanak a jelenlévők egy átfogó ismeretanyagot, valamint ezeket gyakorlati oldalról is végigkísérhessék egy erjedési lyukas sajt (Trappista) gyártása mentén, továbbá a sajtok érzékszervi bírálatának keretében is képet kapjanak az előforduló sajthibákról.

A programnak a patinás mosonmagyaróvári Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet (MTKI) adott otthont. Az oktatás műhelymunka keretében zajlott, 10 fő kamarai tagnak tudtuk biztosítani a lehetőséget, akik az ország különböző részeiről érkeztek. A résztvevők mindannyian a tejfeldolgozásban jártas előállítók voltak, többségük joghurt, kefir, túró és lágy sajtok készítésben rendelkezett nagyobb tapasztalattal. Azzal a céllal érkeztek a képzésre, hogy tökéletesítsék tudásukat a félkemény sajtok gyártásában. Nagyobb részben saját állatállománnyal (tejelő tehén vagy kecske) rendelkeznek és jellemzően kistermelői élelmiszer-előállítók, azonban voltak nagyobb üzemmérettel rendelkezők is. Számukra is hasznosnak bizonyult a program, hiszen a visszajelzések alapján sok alkalmazható és praktikus információ hangzott el és cserélődött ki a résztvevői körben.  

A sajtok bírálatára nagy hangsúly helyeződött a program során, a tagok saját termékeiket is elhozhatták. A konzultáció azt a célt szolgálta, hogy a feldolgozók véleményt kaphassanak a gyártott sajtok minőségéről és igény szerint segítséget a sajtminőség javításához. Ezt a lehetőséget a további eseményeken is megtartjuk, ugyanis azt tapasztaltuk, hogy ebben a szűkebb szakmai környezetben szívesen bemutatják az eddig elkészült termékeket akkor is, ha már piacképesek, de akkor is, ha még kísérletezési fázisban vannak. Ennek köszönhetően személyre, sőt az adott termékre szabottan tudják az Intézet oktatóival megbeszélni a kritikus technológiai pontokat, ezáltal javítva saját eljárásukat és segítve a többi résztvevőt a jó gyakorlatok elsajátításában.


(NAK/Polczer Katalin, Domán Tamara, Pető Krisztina)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám