`

A tejágazatban is a legfontosabb cél a versenyképesség növelése, ezért a tárca több intézkedéssel is segíti a tejelő tehéntartással foglalkozókat – mondta a szerdán megrendezett tejágazati fórumon Nagy István agrárminiszter. Kívánatos a szarvasmarha állomány-létszámának növelése és a tej beltartalmi értékeinek javítása is.


A tejtermelés a hazai állattenyésztés egyik legnagyobb gazdasági súlyú ágazata – fogalmazott Nagy István. Kifejtette, az ágazat kibocsátása 2017-ben 171 milliárd forint volt, ez a teljes mezőgazdasági kibocsátás 6-7%-a, az állattenyésztés kibocsátásának közel 20 %-a volt. Emellett a termelés is évek óta növekszik. Az ágazat előtt álló feladatokról az agrárminiszter úgy fogalmazott: cél a jelenlegi állomány megőrzése illetve növelése, emellett a tej beltartalmi értékeinek javítása. A magas zsírtartalmú nyerstej iránt ugyanis világszerte egyre nagyobb a kereslet, a tejzsír-árak nagymértékben emelkednek. A zsírtartalom növelését szakszerű apaállat használattal és a takarmányozási, tartási körülmények optimalizálásával, valamint célirányos selejtezéssel lehet megoldani.

Feldman Zsolt mezőgazdaságért felelős államtitkár a fórumon kiemelte: az elmúlt években a piaci válságok és a járványok ellenére sikerült stabilizálni az állattenyésztés, így a szarvasmarha ágazat helyzetét is. A KSH adatai alapján a szarvasmarha állomány és ezen belül a tejelő tehenek száma 2011 óta folyamatosan növekszik. Az európai tejválság leküzdése óta a tejtermelők jövedelmi pozíciói jelentősen javultak. A tehenenkénti tej árbevétel 2018 első kilenc hónapjában átlagosan 4 százalékkal volt magasabb, mint 2017 hasonló időszakában. Az államtitkár ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a termelők ki vannak szolgáltatva a nyerstej felvásárlási ár európai változékonyságának. Ezért fontos lenne az egységes érdekképviselet kialakítása.

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal rendszeresen ellenőrzi a tej és tejtermék gyártókat és forgalmazókat, részben monitoringterv alapján, részben pedig a kiemelt fogyasztási időszakokra koncentrálva – ismertette Zsigó Róbert élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkár. 2017-ben és 2018-ban eddig összesen több mint 4300 tej és tejtermék mintát vizsgált meg a hatóság. A felmerült kifogások fő okai az eltarthatósági időn túli forgalmazás, az előírtnál alacsonyabb zsírtartalom illetve jelölésbeli hiányosságok voltak. A NÉBIH a Magyar Államkincstárral kötött megállapodás alapján részt vesz az Iskolatej Program élelmiszerbiztonsági ellenőrzésében, hogy a diákok mindig a legjobb minőségű termékeket fogyaszthassák.

Mezei Dávid, a szaktárca vidékfejlesztési stratégiáért felelős helyettes államtitkára az eseményen tartott előadásában elmondta, hogy az ágazat szereplői már több mint 36 milliárd forint beruházási támogatásban részesültek a Vidékfejlesztési Programból. Hangsúlyozta, hogy ebből az összegből nemcsak az alapanyag-előállítást, hanem mintegy 10 milliárd forinttal a feldolgozást is támogatja a tárca. A kormány kiemelt célja, hogy a magyar gazdák által megtermelt, kiváló minőségű nyerstejet minél nagyobb arányban itthon dolgozzák fel, ezért az Agrárminisztérium úgy döntött, hogy az élelmiszeripari fejlesztésekre kiírt pályázatot még az idén újranyitja, mintegy 50 milliárd forintos keretösszeggel. A tejágazat másik fontos vidékfejlesztési intézkedése, a szerkezetátalakítási támogatás keretében pedig a hazai tejtermelő gazdák további 57 milliárd forint támogatáshoz jutnak.

(forrás: AM Sajtóiroda)


Robotizált tehénistállót adtak át

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át csütörtökön Kocson; az Aranykocsi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták.
László Kálmán vezérigazgató elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van szükség. Ez Magyarország első olyan tehénistállója, ahol nyolc robot végzi az állatok fejését. A fejlesztést az Aranykocsi Zrt. önerőből végezte el, a források felét az MKB kedvezményes kamatozású hitele biztosította.
A most átadott tehénistálló Közép-Európa egyik legkorszerűbb létesítménye, a svéd DeLaval cég technológiájának felhasználásával hozták létre. A fejlesztés az Aranykocsi Zrt. 30 éves történetének legnagyobb beruházása. A vállalkozás 1600 hektáros, bérelt területen termel növényt, 950 anyakocától évente 30 ezer sertést bocsát ki, valamint ezer szarvasmarha tartásával évente 9,2 millió liter tejet értékesít. (MTI)


 

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám