`

Az elmúlt három évben egyértelmű javulás tapasztalható a magyarországi tejiparban, ugyanis a hazai tejtermelés 2013 és 2016 között 10 százalékkal nőtt – közölte a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács.

 


A feldolgozók által felvásárolt termelői nyerstej mennyisége 13 százalékkal emelkedett ugyanebben az időszakban. Harcz Zoltán, a terméktanács ügyvezető igazgatója kiemelte: az utóbbi hat évben az átlagos tejtermékfogyasztás folyamatosan emelkedett, a főbb tejtermékek belföldi értékesítése pozitív tendenciát mutat.
Például az 1,5 százalékos zsírtartalmú, magyarországi előállítású UHT tejek belföldi eladása 2011-2016-ban a hatszorosára nőtt. Szinte valamennyi főbb tejtermék gyártása emelkedett, a vajé hat év alatt például 54 százalékkal. Ezen időszak alatt a trappista sajt belföldi értékesítése 53 százalékos emelkedést mutatott. Az ügyvezető szerint a növekedést támasztja alá az is, hogy az import struktúrájában pozitív változás következett be. A fogyasztói tej importja 2013-2016-ban 11 százalékkal csökkent, miközben egyes feldolgozott késztermékek kivitele emelkedett. Sajtból és túróból például 43 százalékkal többet exportált Magyarország.


Harcz Zoltán szerint optimizmusra ad okot, hogy a fogyasztói tej értékesítése évről évre emelkedik az import ellenében, 2016-ban a tejek belföldi piaci aránya meghaladta a 80 százalékot, míg az import 20 százalék alá csökkent. A tejfogyasztást népszerűsíti a Tejszív kampány, amely a belföldi tejtermékek fogyasztásának fontosságára hívja fel a figyelmet. Az idei kampány tavasszal indult, három közismert sportoló is csatlakozott hozzá: Kapás Boglárka és Kenderesi Tamás úszó, valamint a labdarúgó Nagy Ádám több rendezvényen is kiáll a hazai tej népszerűsítése mellett.

 

MTI

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám