`

Mintegy 12 milliárd forintos beruházással új feldolgozóüzemet fejleszt az Alföldi Tej Kft. Debrecenben, a beruházás nyomán 181 új munkahely jön létre.

 


Az Alföldi Tej Zrt. teljesítménye alapvetően határozza meg a magyar tejiparét, így jelentősnek számít az beruházás, amit a társaság Hajdú-Bihar megye székhelyén indít el.
– A fejlesztéssel várhatóan 10 milliárd forinttal nő a vállalat értékesítési árbevétele, amely most több mint 40 milliárd forintot tesz ki. A termékek 30 százalékát főleg keletre, Kínába értékesítik – jelentette be Mélykuti Tibor, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít a beruházáshoz. Hozzátette, sikerült a kínai kormánnyal megállapodni a magyarországi tejtermékek exportjáról, a kínai szakemberek elvégezték az Alföldi Tej auditját, hamarosan meglesz az eredménye, és megindulhatnak a vállalat termékei Kínába is.
– Az Alföldi Tej 320 millió liter tejet vásárol fel évente, ezzel a legnagyobb felvásárló, miközben a magyarországi nyerstej-termelés negyedét teszi ki a vállalatcsoport tagjainak termelése –  tette hozzá a tárcavezető.

Még több tejterméket gyártanak majd


Az ügyvezető igazgató szerint azért döntöttek a beruházás mellett, mert a csoport által termelt tej mennyisége meghaladta a székesfehérvári üzem évi 245 millió literes kapacitását, és 20 százalékát alapanyagként kell értékesíteni, sok esetben jelentős veszteséggel. A debreceni beruházással kiváló anyagból magas hozzáadott értékű termékeket szeretnének előállítani, a legmodernebb technológia beépítésével évi 8500 tonna sajtot és 7000 tonna porított terméket gyártanak.
– Az elmúlt évtizedekben nem volt ilyen nagyságrendű beruházás a tejiparban – tette hozzá. – A kapacitás bővítésével lehetőség nyílik a beszállítói kör növelésére is.
A külgazdasági és külügyminiszter kitért arra, hogy az élelmiszeriparban is technológiai verseny zajlik, a magyar élelmiszeriparnak nem mennyiségi, hanem minőségi versenyt kell vívnia. Ehhez szerinte meg is van minden adottsága.

 


(MTI) (fotó: MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám