`

A sajt és a pezsgő kapcsolódására október 12-13. között derül fény Budafokon, az immár 7. alkalommal megrendezésre kerülő Magyar Sajtmustrán.


Itt a hazai sajtok legjobbjaival találkozhatnak a kikapcsolódásra vágyók. A Törley Pezsgőmanufaktúra területén a sör (Sörözde), kenyér (Kovászda) és méz mellett természetesen a pezsgő és sajt lesznek a fókuszban.  Este könnyed utcazene és swing teszi kellemessé a gasztronómiai körutat. A Gourmet Sajtkonyha pedig egy óriási fondü-vel kápráztatja el vendégeit.

A rendezvényen több mint 30 magyar sajtkészítő fogja bemutatni termékeit. A rendezvény egyik legkiemelkedőbb eseménye, a sajtverseny, melyre idén erdélyi és vajdasági sajtkészítők is nevezték termékeiket. Ez idáig több mint 100 nevezés érkezett a megmérettetésre. A sajtverseny eredményhirdetése szombaton 11 órakor lesz, ahol dr. Nagy István agrárminiszter mond köszöntőt, majd adja át az Országos Sajtverseny díjazottjainak a kitüntetést.

Sajtkészítők, akik biztosan ott lesznek:
Herczog Anita, Kecskevilág, Törökbálint: https://youtu.be/D6SBVozubcg

Bányász József, Tejbánya, Gyergyóújfalu: https://www.youtube.com/watch?v=moy-lqloTCg

Sándor Tamás Sajtmanufaktúra, Mónosbél: https://youtu.be/rDQ2zPc1AQM

Szabó Ildikó, Igmándi Sajtműhely, Nagyigmánd: https://www.youtube.com/watch?v=YI64yYSIDTU

Nagy Zsuzsa, Kecskehéz Sajtműhely, Mány: https://www.youtube.com/watch?v=pfb2zLpD0Ow

Érdemes lesz idén is velünk tartani!

Program: http://www.sajtmustra.hu/program/

Helyszín: Budafok, Törley Pezsgőmanufaktúra (1221 Budapest, Anna utca 7.)

Időpont: 2019. október 12-13.

 


(forrás: Magyar Sajtkészítők Egyesülete)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám