`

Május 21-én és 22-én Kecskeméten rendezi a 40. Országos Borversenyt a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT): 908 tétellel 262 hazai borászat nevezett az ország legnagyobb ágazati rendezvényén. A rekordmennyiségű nevezett tételt egy 60 fős hazai és nemzetközi bírálókból álló testület minősíti.


A szőlész-borász szakmai önkormányzat az idei évben a Kunsági borvidéket választotta a verseny házigazdájának, követve azt a hagyományt, mely szerint minden évben más hazai borvidék ad otthont a versenynek.
– Az Országos Borverseny nem egy borverseny a sok közül, hanem „A Borverseny” – mondta Légli Ottó a HNT elnöke nyitó beszédében. – A verseny bírálói között borkereskedők és sommelier-k mellett neves borászok vesznek részt: az év bortermelői mellett fiatal, tehetséges magyar borászok is meghívást kaptak. A megmérettetésen évről évre közel 20 százalékos növekedés tapasztalható mind a beküldött borminták, mind a résztvevő birtokok számában. A 40. országos borversenyre idén a 22 borvidékről 262 pincészet 908 tételt nevezett, köztük 397 fehérbort, 292 vörösbort, 81 rozét, 76 természetes édes bort, 39 pezsgőt és 15 gyöngyöző bort.

– A magyar borágazat nagyon fontos a magyar mezőgazdaság és a kormány számára, hiszen számos olyan családi gazdaság termeszt szőlőt, majd készít bort, akik részesei a magyar vidéknek és számos munkahelyet teremtenek – mondta az Agrárminisztérium vidékfejlesztésért felelős államtitkára a megnyitón. Kis Miklós Zsolt kifejtette, fontos szerepet szántak a borászati ágazatnak a vidékfejlesztési program kidolgozásában is.

Mint mondta: éppen ezért bízik benne, hogy az elmúlt évek mind támogatáspolitikai, mind szakmapolitikai intézkedései hozzájárulnak ahhoz, hogy az ágazat lépésről lépésre egyre stabilabban és sikeresebben működjön, és egyre jobb eredményeket érjen el. Az államtitkár emlékeztetett: az első pályázati körben több mint 500 borászat pályázott sikeresen mintegy 35 milliárd forintos keretre a vidékfejlesztési programban. Az idei év januárjától elérhető mezőgazdasági és élelmiszeripari pályázati felhívásban is kiemelten kezelték a borászatokat, egy önálló 10 milliárd forint összegű támogatási keretet biztosítottak részükre, amelyre 26 milliárd forint összegben közel 400 kérelem érkezett. Kiemelte: bízik benne, hogy a pályázatoknak köszönhető technológiai korszerűsítések és eszközcserék révén a vállalkozások az eddigieknél is jobb minőségű borokat készíthetnek, amelyeket mind a hazai, mind a nemzetközi piacon értékesíteni tudnak majd.

Font Sándor, az Országgyűlés Mezőgazdasági bizottságának elnöke, a szőlő, bor és pálinka albizottságának elnöke kiemelte: ahhoz, hogy ne csak kiszolgáltatott és véletlenszerű szereplői legyenek a magyar borok az európai piacnak, elkerülhetetlen lesz a magyarországi szőlő- és bortermesztők részéről a jövőben egy marketing alap létrehozása.
– Ahhoz, hogy uralhassák a magyar piacot és pozíciót foglaljanak azokban az országokban, ahol most kezd trenddé válni a borfogyasztás, érdemes lenne a borfogyasztási szokások feltérképezése, a magyar termékek megismertetése – vélekedett.

A kétnapos bírálati folyamatot követően 2019. június 25-én a 40. Országos Borverseny díjkiosztó gáláján fogja megtudni a szakmai közönség és hazai borkedvelők, hogy mely borászatok, milyen tételei lesznek az ágazat legnagyobb hazai megmérettetésének győztesei.

 


A 2019-es kategóriák

- a legjobb fehérbor
- a legjobb rozébor
- a legjobb vörösbor
- a legjobb gyöngyözőbor
- a legjobb pezsgő
- a legjobb természetes édes bor
- a legeredményesebb borászat
- a legjobb biobor
- a legjobb illatos fehérbor
- a legjobb nagy száraz fehérbor
- a legjobb Kékfrankos vagy arra alapozott házasítás
- a rendezvény támogatók különdíjai



(MTI/HNT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám