`

A 40. Országos Borversenyre a jelentkezéseket 2019. április 10-től május 10-ig várja a szervező Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT). A díjazott borászatokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a HNT, a nagy borászatok mellett a kis pincészeteknek is megjelenést biztosítva.


A HNT büszke arra, hogy az általa évente megrendezett Országos Borverseny (OBV) szakmai tekintetben a magyar borágazat legnagyobb merítésű értékmérő rendezvényének minősül. A borverseny rangját mutatja, hogy a fővédnöki tisztséget Áder János köztársasági elnök, míg a védnöki tisztséget Nagy István agrárminiszter az idei évben is vállalta.

Ez nem csak egy önálló esemény, hanem egy háromszintű országos borverseny-sorozat szakmai csúcsrendezvénye, mely a magyar borok legjavát mutatja be. Az OBV több mint egy oklevél átadása, vagy egy eredménykatalógus. A díjazott borászatokat különböző promóciós tevékenységekkel segíti a HNT, a nagy borászatok mellett a kis pincészeteknek is megjelenést biztosítva.

Az OBV egy szakmai mentorállási szakasz kezdete. A HNT rendezvénysorozatot épített köré, mely a visegrádi országokra fókuszál. Így vett részt számos díjnyertes pincészet 2018-ban és 2019-ben is az International Wine Show Prague-on és a HNT saját szervezésű Hungarian Wines: The Best Of B2B szakmai rendezvényén, Varsóban.
Idén második alkalommal is külön kategóriában versenyeznek a bioborok, valamint a főtámogató Takarék Csoport is az Országos Borverseny keretében választja ki a Takarékok Borát, három kategóriában.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa a www.orszagosborverseny.hu honlapon várja a nevezéseket május 10-ig. A jubileumi borverseny házigazdája a Kunsági Borvidék, a bírálat május 21. és 22. között Kecskeméten lesz.


(forrás: HNT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám