`

Mintegy 2,5 millió hektoliter sört értékesített exporttal együtt a Dreher Sörgyárak Zrt. tavaly az előző évhez hasonlóan, ugyanakkor a minőségi portfóliójában szintet lépett – közölte hétfőn a cég.


Wilheim Gábor, a Dreher Sörgyárak Zrt. marketingigazgatója kiemelte, hogy a vállalat hosszú távú stratégiájának középpontjában a prémium portfólió kialakítása áll. Ebbe illeszkedik az is, hogy több mint egy évtized után változik a Dreher Classic receptje, megjelenése és neve. A hétfőtől forgalomba kerülő sör, a Dreher Gold receptúrájából kikerül a kukorica, a jövőben ez a termék csak árpamalátát, komlót és kristálytiszta vizet tartalmaz majd.

Bai József, a vállalat pénzügyi igazgatója közölte, hogy a társaság évente mintegy 460 millió korsó sört készít, ezzel a legnagyobb sörgyártó Magyarországon. A társaság belföldi piaci részesedése 34,7 százalék volt tavaly. Hozzátette, hogy a 2017. április 1-december 31-re vonatkozó általános üzleti évet záró éves beszámoló eredménykimutatás szerint az értékesítés nettó árbevétele 46,4 milliárd forint, az adózás előtti eredménye pedig 473,7 millió forint volt.

Bár a Magyar Sörgyártók Szövetségének éves adatai még nem ismertek, Kántor Sándor, a szervezet igazgatója a Világgazdaságnak néhány napja elmondta, hogy a kiskereskedelmi adatok hűen tükrözik a fogyasztói trendeket. Ezek közül a termékösszetétel minőségjavulását emelte ki: folytatódott a prémium és szuperprémium kategóriájú sörök térnyerése az olcsó, alsó kategóriás termékekkel szemben, de ugyancsak meghatározó az alkoholmentes sörök robbanásszerű növekedése, ez a szegmens is egyre jelentősebb szerepet tölt be.

 

(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám