`

A hamisítással érintett ágazatok vesztesége a közvetlen értékesítés tekintetében Magyarországon évi 290 milliárd forint. Idehaza az ellenőrizetlen forrásból származó élelmiszerek – köztük a borok és a szeszes italok – a „legkedveltebbek” közé tartoznak.


A szellemitulajdon-intenzív iparágakban 434 ezer munkahely esik ki közvetlenül a hamisítás következtében az Európai Unióban, ami évente hatvanmilliárd eurót, vagyis az érintett szektorok értékesítésének 7,5 százalékát teszi ki – derül ki az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) a hamisítás elleni világnap alkalmából kiadott jelentéséből.

Az EUIPO jelenlegi adatai azt mutatják, hogy a hamis termékek piaci jelenlétének köszönhetően ezeknek az ágazatoknak a közvetlen éves szintű vesztesége eléri a 60 milliárd eurót, amely az eladások 7,5 százalékának felel meg. A hamisítás miatt az ágazatok vesztesége a közvetlen értékesítés tekintetében Magyarországon évi 12,2 százalék, ami csaknem öt százalékponttal magasabb az uniós átlagnál. Ez nagyjából évi 936 millió euró forgalomkiesést (290 milliárd forint) jelent Magyarországra nézve, amelynek eredményeként becslések alapján 9900 munkahely esik ki.

A Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) és a Tárki 2017-es közös kutatása szerint a válaszadók 15%-a vásárolt az elmúlt egy évben hazánkban valamilyen hamis terméket. A tavalyi eredmények alapján ugyanakkor az is megállapítható, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan továbbra sem egyforma mértékben érdeklődnek a fogyasztók a különböző termékkategóriák iránt. A „legkelendőbb” termékek között vannak az ellenőrizetlen forrásból származó, vagy átcímkézett élelmiszerek. A vásárlók csaknem kétharmada (64%) piacon vagy az utcán szerzi be, további egyharmaduk (34%) boltban (is) vásárolja az ilyen termékeket.

A legnagyobb anyagi kárt elszenvedett területek között a negyedik helyen a borok és szeszes italok vannak, itt súlyos, évi 17 milliárd forintnyi kár éri az európai gazdasági szereplőket. Az EUIPO becslései alapján az alkoholtermékek 10%-a fertőzött hamisítással.

Az EUIPO és az OECD által 2016-ban elvégzett tanulmány szerint a nemzetközi kereskedelemben 2013-ban elkövetett szellemitulajdonjog-sértések az uniós import mintegy 5%-át, vagyis az évi 85 milliárd eurót is elérhetik. A két évvel ezelőtti tanulmány adatai szerint Hongkongból, Kínából, az Egyesült Arab Emirátusokból és Törökországból érkezik a legtöbb hamis termék az Európai Unió területére.


(forrás: HENT)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám