`

Régóta várt rendelet jelent meg a minap a Magyar Közlönyben. A kisüzemi bortermelők regiszteréről szóló szabályozással így lezárult a jövedéki törvény tavalyi módosításával elindult folyamat.


A komoly szakmai előkészítő munkának köszönhetően olyan rendelet született, amely valóban könnyebbséget jelent a kistermelőknek – fogalmazott Brazsil Dávid, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára a Magyar Időknek.

Az október 1-től hatályos rendelet célja elsősorban az, hogy csökkentse a kisüzemi bortermelők adminisztrációs terheit. Az október elsejétől hatályos szabályozás szerint az érintetteknek nem kell pincekönyvet vezetniük, elegendő lesz, ha a kisüzemi regiszterrel rendelkeznek. A dokumentációt papíron vagy elektronikus formában is vezethetik az érintettek. A regiszternek az egyes bortételekre vonatkozó nyilvántartási lapból, borkimérés- és tárolótartály-nyilvántartásból kell állnia.
Brazsil Dávid szerint az intézkedés jól illeszkedik a borászok 2010-ben megfogalmazott 12 pontjához is. A szakma kéréseit összefoglaló dokumentumban is azt szorgalmazták, hogy a kormányzat külön szabályozza a kistermelői borászatok működését. A HNT főtitkára szerint a jövedéki szabályozás és a bortörvény újragondolásával sikerült ezt a célt elérni.

Az új rendszer amellett, hogy csökkenti az adminisztrációs kötelezettséget, a hazai borpiac fehérítéséhez is hozzájárul. A HNT-hez érkezett visszajelzések szerint voltak kistermelők, akik az adminisztratív terhek csökkentése miatt vártak arra, hogy belépjenek a borpiacra. Az ésszerű szabályozás emellett a gazdaság fehéredését is szolgálja.

A kisüzemi bortermelői regisztert a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa állítja elő és hitelesíti, a nyilvántartási lapokat pedig a hegybíróktól szerezhetik be a gazdálkodók. Emellett a jövedéki törvény is számos feladatot bízott a szakmai szervezetre: 2018. augusztus elsejétől például az éves jelentést a hegybírókhoz kell eljuttatniuk a bortermelőknek, amit a HNT informatikai rendszerén keresztül továbbítanak majd az adóhatóság felé.

Ma megközelítőleg négyezer kisüzemi bortermelő működik az országban. A jövedéki szabályozás értelmében az nevezhető kisüzemi bortermelőnek, aki három év átlagában ezer hektoliter alatt saját, vagy vásárolt borszőlőből készít bort a saját pincészetében. Ebben az esetben nincs szükség adóraktári engedélyre, a tevékenységet borászati üzemengedéllyel végezhetik. Becslések szerint a kisüzemekben készül a hazai borok mintegy tíz százaléka.

 


(forrás: Magyar Idők)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám