`

Egy új, központi ágazati nyilvántartás létrehozásával megteremtődik annak lehetősége, hogy a szőlő- és borágazati szereplők papíralapú ügyintézése visszaszoruljon.


Uniós pénzből alakítják ki a szőlő- és borágazat elektronikus rendszerét, amely az eddiginél hatékonyabb ügyintézést és ellenőrzést szolgálja majd – közölte Kiss Eliza, a Földművelésügyi Minisztérium kiemelt borágazati feladatokért felelős miniszteri biztosa csütörtökön, a mádi Jövedéki Szakmai Nap elnevezésű rendezvényen.

A projekt a Közigazgatás- és közszolgáltatás-fejlesztés Operatív Program és a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program támogatásával valósul meg, mintegy 1,2 milliárd forint uniós keretösszegből. A megvalósítást végző konzorcium vezetője a Földművelésügyi Minisztérium, a konzorcium tagja a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség, de a megvalósításban számos együttműködő szervezet is részt vesz /például borvidékek, Budapest kormányhivatala, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, valamint a Belügyminisztérium/).

Az új, integrált, az FM kezelésében álló központi ágazati nyilvántartás létrehozásával megteremtődik annak lehetősége, hogy a borágazati szereplők papíralapú ügyintézése visszaszoruljon, helyette újraszervezett – egykapus -, elektronikus ügyintézés működjön. A rendszer révén a fogyasztók tájékozódási lehetőségei szintén szélesednek, nő a termék iránti bizalom, továbbá a hatósági háttérműveleti folyamatok is hatékonyabbak lesznek. A projekt három pillérre épül: a szervezetfejlesztés mellett a komplex informatikai fejlesztésre, illetve igazgatásszervezés hatékonyabbá tételére.

Az alapinfrastruktúra elérhető lesz 24 órán át; kialakítják a közhiteles nyilvántartást és annak adatbázisát, létrehozzák a munkafolyamat-támogatást biztosító rendszert, továbbá kialakítják a csatlakozási pontokat a kapcsolódó rendszerekhez, létrehozzák a térképi megjelenítést szolgáló alrendszert is.

 


(FM)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám