`

A hús „bizalmi termék”, ezért a Hússzövetség kéri, hogy mindenki olyan olyan forgalmazótól vegye meg az ünnepi asztalra valót, akiben eddig nem csalódott. A szervezet idén is „csúcsforgalomra” számít húsvét idején.


Több mint 7800 tonnányi sonka és egyéb főtt-füstölt hús fogy a húsvéti ünnepi időszakban, amelyek értéke eléri a 13 milliárd forintot – mondta Mostisch Martina, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) ügyvezető titkára a GfK Háztartáspanel adataira hivatkozva. Az ügyvezető titkár hozzátette, hogy ebben a termékkategóriában háztartásonként átlagosan 2,6 kilogramm a fogyasztás a húsvéti ünnepek idején. Egyre többször vesz a lakosság minőségi termékeket, ugyanakkor a háztartások egyre kisebbek, ezért egyre kisebb mennyiséget vásárolnak. A GfK Háztartáspanel adatai alapján a sonka és egyéb főtt-füstölt hús átlagára ára tavaly márciusban kilogrammonként 1643 forint, az azt megelőző év húsvéti időszakában 1546 forint volt.

A húsvéti sonkák főbb típusait ismertetve elmondta, hogy a parasztsonka (egész) csontos, bőrös comb vagy lapocka szárazon pácolva. Ezt a terméket 6 Celsius-fokon több hétig (hónapig) érlelik, és hideg füsttel több napon át, több órán keresztül füstölik, a termék hat hónapig eltartható. A hagyományosan érlelt nyers (darabolt) sonka pedig bőrös vagy anélküli, combizmok (felsál, dió), lapocka, tarja, karaj, szárazon pácolva, néhány héten keresztül érlelve, hideg füsttel több napon át, több órán keresztül füstölve. Ez a termék egy hónapig tartható el. A gyorspácolt nyers sonkát konyhasót és nitritet tartalmazó páclével (maximum 25 százalékos) injektálják be. Több napig fedőpácban érlelik, majd hideg vagy meleg füsttel több napon, több órán keresztül füstölik. Egy hónapig eltartható. A gyorspácolt, főtt sonka pedig konyhasót, nitritet és egyéb anyagokat tartalmazó páclével (maximum 25 százalék) beinjektált hús, amit több napig érlelnek, hideg vagy meleg füsttel több órán keresztül füstölik, és 72 Celsius fokon főzik, vákuumfóliába csomagolják. Egy hónapig eltartható.

Az ügyvezető titkár kiemelte, hogy a hús „bizalmi termék”, ezért mindenki olyan gyártótól, olyan forgalmazótól vegye meg az ünnepi asztalra valót, akiben eddig nem csalódott. Kétes eredetű terméket, olyat, amelynek a címkéjén a gyártót nem tüntetik fel, ne vásároljon, figyelmeztetett, hozzátéve, hogy a vásárláskor mindenki ellenőrizze a termék szavatossági idejét. Mindezek mellett javasolja, hogy figyeljenek a termék külseje és színe mellett a címkén található információkra, valamint az azon található ovális állatorvosi pecsétre, amely jelöli az üzemet, ahol az utolsó feldolgozási folyamat zajlott.


(MTI) (fotó: Lévai Zsolt/NAK)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám