`

Szinte minden területen javuló eredményeket tapasztaltak a szakemberek a 2018-as tavaszi szezonális élelmiszer-ellenőrzésen. A feltárt hiányosságok között a nyomonkövethetőség területén volt a legjelentősebb a javulás.


A 2018. március 1-jétől április 2-ig tartó tavaszi szezonális ellenőrzést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) koordinálta, míg magukat az ellenőrzéseket a járási hivatalok és a NÉBIH szakemberei végezték. A vizsgálatok az előállítás, a forgalmazás és a vendéglátás területére egyaránt kiterjedtek. A tavaszi mustrán a szakemberek ellenőrizték az olyan hagyományosan népszerű termékeket, mint a sonkák, a tojás, a különböző édességek vagy az alkoholos italok. Nem maradhatott el a szezonális zöldség- és gyümölcsfélék vizsgálata sem, újdonságként pedig a tojásfestékeket is szemlézték.

Az egy hónapos mustra során 4715 vizsgálatot végeztek, amelyből 88 figyelmeztetéssel, 154 bírsággal zárult, összesen mintegy 13,5 millió forint értékben. Jóval fontosabb eredmény azonban, hogy a szankciók között 18 százalékkal kevesebb figyelmeztetést adtak és 5 százalékkal kevesebb bírságot szabtak ki az előző évhez képest. A feltárt hiányosságok között a nyomon követhetőség területén volt a legjelentősebb a javulás: míg 2017-ben az ellenőrzések 2,5 százalékánál tapasztaltak problémát e téren az ellenőrök, addig ez az arány idén 1,3 százalékra csökkent. Élelmiszer-vállalkozás tevékenységének korlátozására 11 esetben volt szükség.

A több mint 20 ezer megvizsgált élelmiszertételből 349-et, összesen mintegy 9,5 tonna terméket kellett kivonni a forgalomból (a tavalyihoz képest kevesebbet). A több mint 20 ezer élelmiszertétel 1,7 százaléka, összesen mintegy 9,5 tonna termék kapcsán kellett intézkedni. A hibaokok között első helyen továbbra is a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési idő lejárta szerepelt, ami idén a tételek 1,2 százalékát érintette. A zöldség- és gyümölcsvizsgálatok során kirívó esetnek számított, hogy egy forgalmazóval szemben a „hajdúsági torma” megnevezés jogosulatlan névhasználata miatt indult eljárás.

A NÉBIH laboratóriumában 38 tojásminta esetleges fipronil szennyezettségét, valamint 44 tojásfesték csomag (126 tojásfesték) színezéktartalmát is vizsgálták. A tojásminták egyikében sem volt kimutatható fipronil, illetve fipronil-szulfon szermaradék. A festékeknél egy esetben fordult elő, hogy egy piros festék a jelölésen feltüntetett azorubin (E122) helyett neokokcint (E124) tartalmazott, ezért a hatóság kötelezte az előállítót a jelölés kijavítására.

A bárány- és nyúlszállítások ellenőrzése alkalmával országosan 508 szállítmányt (57 902 db állat) vizsgáltak meg a hatósági állatorvosok. A nyúlszállítmányok ellenőrzése során egy alkalommal a járműre vonatkozó dokumentációs hiányosságot találtak a szakemberek, egy esetben pedig a nem megfelelő férőhely miatt kellett eljárniuk.


(FM/NÉBIH)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám