`

A fogyasztást ösztönző kampány és az ötszázalékos áfa hatására annyira megugrott a hazai kereslet, hogy relatív hiány alakult ki. Ezt nehezíti, hogy magas belvízszint miatt a Dunántúl jelentős részén egyelőre nem kezdődhet el a halászat a halastavakban.


A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet szóvivője, Lévai Ferenc elmondta, idén tavasszal a halhiány elég magasra srófolta az árakat, ám már régen szerették volna elérni, hogy elmozduljanak az öt-hat évvel ezelőtti árak. Közölte, úgy tűnik, most ez sikerült, hiszen „Magyarországon olyan mértékben fogyott el a hal, hogy relatív halhiány alakult ki”. A halhús általános forgalmi adójával kapcsolatban közölte, a januári csökkentés pozitív hatása továbbra is érzékelhető az ágazatban.
– Még nem értük el a tavalyi a bruttó árat, de emellett fontos az is, hogy tisztul és fehéredik az ágazat, amire már nagy szükség volt. Az ötszázalékos áfát mindenki tisztességgel bevallja – fűzte hozzá Lévai Ferenc.

A szakember szerint az idei tavasz kellemetlen momentuma a kezelhetetlen belvíz, így pedig a Dunántúl jó részében, de a Tiszántúlon sem nem tudják elkezdeni a halászatot. Ennek oka, hogy a belvizet befogadó csatornákon olyan magas a vízállás, hogy képtelenség a lecsapolandó halastavak vizét ráengedni. Szerinte emiatt nagyon elcsúszik a kora tavaszi lehalászás, „sajnos ez már most látható”. Jelezte, a belvíz elég tartósnak ígérkezik a Dunántúl néhány pontján, a Balatonból pedig hiába engedtek el már kétszáz millió köbméter vizet – ami elképesztően nagy mennyiségnek számít –, még mindig rendkívül magas a vízszintje. Ami jó hír, hogy a Dunán egyelőre még nincs magas vízállás, így legalább a legnagyobb folyó tudja fogadni a beérkező vizeket.


(forrás: Magyar Hírlap)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám