`

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Élelmiszeripari Körkép elnevezésű konferenciasorozatának negyedik eseményére került sor kedden. A húsfeldolgozás volt a fő téma, de emellett szóba került a kormány ágazatot érintő munkája is.


Az élelmiszeripar erősítése érdekében fogadta el a kormány a húszpontos élelmiszerbiztonsági akciótervet, ami három pillérre épül, a minőségi szabályozásra, a hatósági fejlesztésre és a vásárlói szemlélet fejlesztésére. Az ágazat fejlesztésére pedig 300 milliárd forintot biztosítanak – mondta a rendezvényen Laszlovszky Gábor a Földművelésügyi Minisztérium (FM) főosztályvezetője. Megjegyezte, hogy 2012-ben stratégiai ágazattá nyilvánította a kormány az élelmiszeripart, majd 2015-ben kidolgozta az ágazat stratégiáját, miután megállapították, hogy hatékonysága és jövedelemtermelő képessége alacsony. Az említett fejlesztési összeget főleg a Vidékfejlesztési Program, valamint a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program kereteiből biztosítják, de szerinte remélhetőleg később más forrásokból is juthat az ágazatnak.

A főosztályvezetője beszélt arról is, hogy egyre fontosabb szerepet kap a belföldi piac, amely nélkül nem működik az exportra történő termelés sem. Legfontosabb célnak nevezte, hogy a magyar fogyasztó jó minőségű és megfizethető árú élelmiszerhez jusson hozzá, valamint, hogy a termékek előállításában részt vevők is meg tudjanak ebből élni.

Éder Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke, az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetségének elnöke arról beszélt: a kamara komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy eloszlassa az élelmiszeriparról kialakult tévhiteket, valamint, hogy erősítse az élelmiszer-előállítás jó hírnevét. Hozzátette, hogy emellett szakmai nyomást gyakorolnak az áfa- és a támogatáspolitika kialakítására. Mint mondta, a húságazatban a legnagyobb problémának látják, hogy sokszor nincs naprakész technológiai felkészültsége az ágazat résztvevőinek, ezért őket gyakorlatorientált szakmai képzéssel próbálják segíteni.

 

A konferencián elhangzott előadások vázlatai

pdf Húszpontos élelmiszerbiztonsági akcióterv (460 KB)

pdf Húspiaci aktualitások (975 KB)

pdf A halalvágás követelményei (2.93 MB)

pdf Vágóhidak minőségbiztosítási problémái (1.55 MB)

pdf Állatjóléti szervezetek elvárásai a piaci szereplők felé (1.82 MB)

pdf Sertéshús-fogyasztási szokások (5.38 MB)

 


(MTI/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám