`

A Komáromi kisleány lett idén Magyarország tortája, míg a Magyarország cukormentes tortája verseny nyertesének a Három kívánság elnevezésű tortát választották. Sőt, meg van a Szent István-napi kenyér is.


Selmeczi László, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének társelnöke elmondta: céljuk, hogy újításra ösztönözzék a cukrászokat, így Magyarország tortája versenyre mindig csak új recepteket várnak. Fontos, hogy a torta egészséges alapanyagokból készüljön, és hogy valamilyen módon köthető legyen Magyarországhoz. A Komáromi kisleány elnevezésű tortát a Jánoska Cukrászda cukrásza, Sztaracsek Ádám készítette. A torta mézes-diós tészta alapú, van benne körte, csokoládé, vaníliás krém, fahéj és gyömbér.

Bechmann György, a Magyarország cukormentes tortája verseny zsűrijének elnöke hozzátette: az Egy Csepp Figyelem Alapítvány és a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete által idén hetedik alkalommal meghirdetett versennyel azt szeretnék ösztönözni, hogy azok számára is készüljön jó minőségű sütemény, akik nem fogyaszthatnak cukrot. A cukormentes tortánál kiemelt szempont a szénhidráttartalom és a kalóriaérték is. A Magyarország cukormentes tortája verseny élén végzett tortát a Nándori Cukrászda készítette. A Három kívánság nem tartalmaz hozzáadott cukrot és fehér lisztet. Három domináns összetevője a chia magos-diós mandulapiskóta, a meggy és a darabos túró. A torta frissességét a pikáns citromlé fokozza, míg a tetejét édes hab borítja.

A sajtótájékoztatón a Szent István-napi kenyeret is bemutatták. Mint Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke elmondta, a Magyar Pékszövetség termékversenyén a szakmai zsűri döntése alapján a fehérkenyér kategória nyertese, egyben 2018. Szent István-napi kenyere a Várhegyi Deres lett. A Kurdy Family Pék Kft. fejlesztése friss kovásszal készül, 12 órás érlelelési folyamat eredménye, cipó formájú, ropogós búzakenyér, egy csipet kukoricával és egyedi metszéssel. Augusztus 20. alkalmából idén is három - a legjobb búza-, rozs- és innovatív kenyér - kategóriában hirdettek versenyt. A másik két kategória nyertesei a Magyar Ízek Utcája rendezvénysorozat megnyitóján, a Várkert Bazárban debütálnak augusztus 7-én.

A két tortát és a Szent István-napi kenyeret először augusztus 18-án, 19-én és 20-án a Magyar Ízek Utcáján lehet megkóstolni.


(MTI)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám