`

A magyar márka Dr. Honey-méz ismét díjakat söpört be a 2017-es Great Taste Awardon. Ezúttal az agrárkamarai tag gyártó cég két különleges terméke nyerte el a zsűri tetszését.


A Great Taste, a világ egyik legnagyobb presztízsű díja az élelmiszeriparban, amelyet a vakkóstolás során ténylegesen legjobbnak bizonyuló élelmiszereknek és italoknak ítél oda a zsűri elismeréseit. Most nyilvánosságra hozták a 2017-es díjazott termékek listáját. A mintegy 12 ezer termék közül a Hungaroharvest Kft. Dr. Honey Barackpálinkás Méz terméke kétcsillagos minősítést ért el, míg Dr. Honey Édesharmatméz az idén is elhozott egy csillagot. (A legmagasabb a háromcsillagos minősítés.)

A zsűri visszajelzése szerint az édesharmatméz a kiegyensúlyozott ízének köszönhette elismerését.
„Nagyon szép színe van és a sűrűsége is épp megfelelő. A karamell-íz kellemes egyensúlyban van a mézben, anélkül, hogy túlságosan édes lenne. A lecsengése is kellemes – írta a zsűri.

A barackpálinkával ízesített mézről pedig a következőket jegyezték le: „Szalmasárga színű, kifinomult méz egy leheletnyi alkohollal társul. Nem tudtuk elképzelni, hogy milyen többletet adhat a pálinka a mézhez, de az eredmény magával ragadott minket. Csodálatos akácméz és kajszibarack-pálinka ízkombináció, szép egyensúlyban – ez egy igazán egyedi termék. Imádtuk.”

A NAK-tag Hungaroharvest Kft. kizárólag magyar mézek forgalmazásával foglalkozik. Mivel a magyar piac a megtermelt méz mennyiségénél fogva telített, így elsősorban a külföldi piacokra koncentrál.
– Büszkék vagyunk rá, hogy díjainkkal tagjai lehetünk a gasztronómia elitklubjának, a zsűri visszajelzése pedig megerősíti azt a meggyőződésünket, hogy a magas minőség érték, s egyben jutalom is a munkánkért – közölte a társaság.

 


(Hungaroharvest/nak.hu)

X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
  • TagnyilvántartásTagnyilvántartásban szereplő adatok megtekintése, módosítás bejelentése.
  • Tagdíj ügyintézésTagdíjjal kapcsolatos ügyintézés, korrekciós felület, online fizetés, bizonylatok letöltése
  • Ügyfélszolgálati ügyekTagsággal, tagdíjjal kapcsolatos ügyek intézése, egyenleginformáció, illetve egyéb kérdések és kérések ami a tagságot érintik.
  • SzaktanácsadásSzaktanácsadói tevékenységgel kapcsolatos adatok megtekintése, módosítások kezdeményezése, akkreditált rendezvények listájának elérése.
  • Őstermelői/ ŐCSG nyilvántartással kapcsolatos ügyekAz őstermelők és az őstermelők családi gazdasága nyilvántartásba vételével, adatmódosítással, törléssel kapcsolatos ügyintézési elérhetőségek.
  • Családi mezőgazdasági társaságok nyilvántartásával kapcsolatos ügyintézésA családi mezőgazdasági társaságok minősítés kérelmezésének, adatmódosítás bejelentésének, minősítés törlésének ügyintézési elérhetősége.
  • Mezei őrszolgálatokElektronikus ügyintézés önkormányzatoknak a mezei őrszolgálatok nyilvántartásával és a fenntartásukhoz nyújtott állami hozzájárulás iránti kérelmek benyújtásához.
  • Duális képzőhelyek nyilvántartásba vételi kérelemA gazdálkodó szervezetek elektronikus úton is benyújthatják kérelmüket a duális képzőhelyek nyilvántartásába történő felvételükre.
  • Földművesek / Mezőgazdasági termelő szervezetekFöldműves nyilvántartásba vételhez igazolás kiállítása természetes személy esetében arról, hogy a természetes személy kérelmező a mezőgazdasági tevékenységet a kérelem benyújtását megelőző öt évből legalább három évben saját nevében és saját kockázatára folyamatosan folytatta, de az árbevétel - a három év alatt vagy ennek években meghatározott részében - azért maradt el, mert a mező-, erdőgazdasági célú beruházás még nem hasznosulhatott, illetőleg arról, hogy a szervezet legalább egy vezető tisztségviselője vagy a cégvezetője 3 éves üzemi gyakorlattal rendelkezik.
  • Kamarai meghatalmazásKamarai meghatalmazás létesítésének lehetősége az ügyfél számára elektronikus úton. A kamarai meghatalmazás alapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara eljárhat ügyfelei érdekében az agrártámogatásokkal kapcsolatos elektronikus ügyintézésben.
  • Okmányhitelesítés kérelemSzármazási bizonyítványok hitelesítése, kiadása, egyéb kereskedelmi dokumentumok láttamozása, valamint ezek nyilvántartása.
  • Szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzék pályázati űrlapjaPályázati lehetőség a szakmai ellenőrzési szakértői névjegyzékbe kerüléshez, az agrár duális képzőhelyek nyilvántartásba-vételénél szakértői feladatok ellátása érdekében.
  • Vizsgafelügyelői névjegyzékPályázat benyújtása a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara által nyilvántartott viszgafelügyelői névjegyzékbe.
X

Válassza ki a kívánt ügyintézés típusát!

Felhívjunk tagjaink figyelmét, hogy ügyintéző felületünk átalakult. A részletekről érdeklődjön ITT.
X

E-ÜGYINTÉZÉS KAMARAI BELÉPÉS

...
Az e-Iroda felületre történő belépést követően tagságával és tagdíjával kapcsolatos ügyeket intézhet. Amennyiben szaktanácsadói tevékenységet végez, úgy a belépést követően tevékenységéhez kapcsolódó adatai is megjelennek.

Ha Ön még nem rendelkezik Kamarai nyilvántartási számmal, keresse fel ügyfélszolgálatunkat.

Hasznos tudnivalók az e-Iroda használatához


Lépjen be Kamarai nyilvántartási száma és jelszava megadásával!
Emlékezzen rám